végre a tél önmagához tért!
olyan régóta vártam, hogy a friss hó ropogást halljam a talpam alatt.
és kivételesen, s önkényesen le is léptem a munkaidőm lejárta előtt fél órával, hogy több időm legyen a nyugis hólapátolásra, amit nagyon, de nagyon élvezek.
éjszaka, mikor senki sem jár az utcán, és csak hull, egyre csak hull a hó, és elfedi a tájat, minden sokkal szebb.
és jó, hogy zavartalanul lehet állni, és csodálni, milyen pazar is így minden.
szinte fáj, hogy ezt a gyönyörű puhaságot szétszaggatja a hólapát.
/ostoba urbanizáció! mennyire ellenék most egy csendes hegyi vittyilóban, és ülnék az ablakpárkányon, meg innám a jó forró, narancsos-szegfűszeges teámat /
de legalább megadatnak az éjszakák csendes csodái.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.