HTML

GONDOLAT

"Csányi Vilmos: Embernek lenni rendkívül strapás, mert az ember egy konstruktív, gondolkodó lény, de hát ez az élet egyetlen értelme, hogy igyekszünk embermivoltunknak megfelelni."

LEGÚJABB TÉMÁK

  • Cutofftheirheads: Verebek Megmentője, vagy Szentanyja lettél.. a repülő jószágoknak is! :) (2014.08.03. 05:48) megtollasodtam!
  • Cutofftheirheads: csak ne hasadjon meg a hajnal :) (2014.08.02. 16:41) hajnalok
  • Cutofftheirheads: Ez nagyon szép. A képpel együtt még szebb :) (2014.08.02. 16:39)
  • at_menet: ó, ezt igazán köszönöm! megosztom azzal, akit ez érint. én csak csodálom. :-) (2013.11.07. 01:52) Hang Drum
  • at_menet: :-) néha egy ilyen apróság is annyi jóérzést tud belopni az ember életébe! Ufo 54! örülök, hogy Ne... (2012.02.17. 19:48) 5 Ft / nap =.......

SZÖVEGLÁDA


KALITKA

Naptár

október 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

2010.06.08. 20:33 lábasjószág

megdöbbentőőő!

sőt, ez még csak enyhe kifejezés, mert egyenes felháborító!

nagyon kavarognak még most is bennem az érzések.

már hajnalban is meglehetősen meleg volt. amennyire nem szeretek, tudok hajnalban kelni, annyira élvezem a kora reggelek üdeségét.

és ez az üdeség ma szinte órák alat tovaszállt. jött a tikkasztó, embert/állatot próbáló hőség. pedig még csak alig múlt délelőtt 10 óra!

túl a napkezdeti viszgadrukkon, s elvégezvén egyéb fontos teendőimet, jöttem hazafelé Újpestről. ennek azért van szerepe, mert az események itteni volta még inkább felkavaró, mint egy elhagyott kis utcácskában lett volna.

itt emberek százai fordulnak meg tizenpercek alatt.

szóval, épp arcom mosolyalakzatba rendeződését magamon hurcibálva készültem a föld alá lépcsőzni, mikor valami nagyon furcsa, nem is tudom milyen látvány sikított bele a látószögem legtávolabbi részébe.

egy plexihatárolta buszmegálló sarkában valaki elhevert.

igen, az első másodpercben ilyennek érzékeltem a még alig látottakat, de mentem tovább. hiszen azon a helyen nagyon sok az olyan ember, akinek sajnos ilyen jellegű az életformája.

de még alig értem a felső lépcsőfokokig, mikot valami arra kényszerített, menjek vissza.

egyszerűen muszáj! volt visszamennem, pedig nagyon időszorította helyzetben voltam már amúgy is.

és akkor, mikor visszatérvén úgy igazán megláttam, hogy mit is látok, borzasztóan dühös lettem.

azzal a fajta tehetetlen dühvel kellett szembenéznem, amit sosem szerettem érezni.

egy törékeny test feküdt arccal a földre borulva, feje a sarokba szorulva, lábai maga alá csavarodva.

nem részletezem tovább: egy kb. 70-80 év közötti, nagyon bájos idős hölgy feküdt ott ájultan, ki tudj már mióta.

és míg próbáltam lelket verni belé, senki, érted, SENKI !!! nem jött oda!

nekitámasztottam a váró falának, majd nagyon gyorsan vizet szerezvén visszatértem hozzá.

némi körkérdés: milyen nap van, hogy hívják, hol lakik, tudna-e telefonszámot adni, stb, felismerve a néni teljes zavarodottságát, mentőt hívattam.

ám, addig valami napmentes helyet kellett kereseni, de sürgősen! azonban menni sem maradt már ereje.

jobb hiján, átlépve az intim szféráját, egyszerűen ölbekaptam, és bevittem a közeli BKV személyzetivárójába.

érdekes, senki egy szót nem szólt, hogy mit keresek ott, bukóval, motorosdzsekivel az oldalamon, egy nénivel az ölemben.

és közben átjárt egy nagyon különös érzés: mint amikor valami nagyon finom, törékeny, múlandó dolgot tartunk a kezünkben, amiről tudjuk, csak nagyon rövid ideig lehet nálunk.

éreztem a mintás selyemblúz alatt a puha bőrét, a kimerültségtől reszkető izmai vibrálását, a csontjai légies súlyát. a múlt szépséges, zavart tanúját őriztem a karjaimban.

a mentők alig 10-15 perc múlva érkeztek meg. ma már nem az első ilyen esetükhöz.

addig nem mozdultam, míg el nem indult vele a mentő.

mert nem akartam, hogy ha nem ítélik "megfelelő" súlyúnak az állapotát az elszállításához, továbbra is magára maradjon abban a már-már forrásponton lévő melegben.

és nagyon őszintén: megkönnyebültem, hogy elvitték.

mert így legalább kis ideig biztonságban lesz.

ami igazán megdöbbentő volt még számomra; visszatérve a poszt címére is: nem vol nála semmiféle irat.

még egy cetli sem, hogy egyáltalán bárkit is értesíteni lehetett volna.

a saját lakáscímét sem tudta megadni.

nem igazán merek belegondolni, hogy eszébe jut-e még vajon, vagy akik keresik, ha már egyáltalán keresné bárki is, vajon hogyan találják meg azt a tengerszépkék szemű, szemüveges, finom idős hölgyet, akinek kék egyberuháján ugyanolyan színű barna őv fogta át a derekát, mint amilyen a cípője, bézs színű textilszerű /szatyrosjellegű/ táskája, lágy hullámokba hajló, gyönyörűszép ősz haja volt?

de legalább egy TAJ kártya lett volna nála!

remélem, hozzátalálnak a rokonai, ismerősei.

ui:akinek tudtok, adjatok vizet! /életmentő ebben a hőségben/, és ha van idős hozzátartozótok, nézzétek meg, vannak-e nála rendszerint iratok.

nagyon nem kéne a nagymamákat/papákat elveszíteni a nagyvárosi dzsungelben!

ismeretlenül is vigyázzatok rájuk, legalább a hőség napjaiban, kérlek!

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

http://anyamlanya.blog.hu/api/trackback/id/tr182067295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mágnyes 2010.06.15. 20:09:20

Hogy lett ilyen undorító ez a világ?! Hol vannak az EMBEREK?!