Anyámlánya

 "Egy fiatal nő várakozott egy nagy repülőtér várójában gépe indulására. Mivel úgy alakult, hogy hosszú órákon át kell várnia, úgy döntött vesz egy könyvet olvasni, és a könyv mellé vásárolt egy csomag süteményt is. Leült egy fotelbe a repülőtér VIP várójában és olvasni kezdett. A hölgy fotelje mellett - ahol a csomag sütemény is hevert - egy férfi foglalt helyet egy másik foltelben, majd elővett egy magazint és olvasni kezdett. A nő vett egy süteményt a zacskóból, mire a férfi is vett egyet. A nőt ez zavarta, de nem szólt egy szót se, ingerülten csak annyit gondolt, hogy legszívesebben lekeverne egy pofont ennek az udvariatlan fráternek. Valahányszor a nő vett egy süteményt, a férfi is mindig vett egyet. A nőt ez mérhetetetlenül bosszantotta, de mivel nem akart jelenetet csinálni, továbbra sem szólt egy szót sem. Végül már csak egy sütemény maradt a dobozban. A nő dühöngve morfondírozott magában, hogy vajon mit fog a neveletlen alak tenni. A férfi elvette az utolsó darab sütit, kettétörte, majd mosolyogva a nőnek nyújtotta a felét. Betelt a pohár, a nő összepakolt, és dühösen otthagyta a férfit. Amikor felszállt a gépre és elhelyezkedett, belenyúlt a táskájába, hogy kivegye a szemüvegét, de ekkor a legnagyobb meglepetésére egy zacskót érintett a keze. A reptéren vett sütemény volt az, mely kibontatlanul hevert a táskájában azóta is. Hirtelen nagyon elszégyellte magát, rájött, hogy tévedett, hiszen elő sem vette a VIP váróban a megvásárolt süteményt. A férfi viszont minden keserűség és harag nélkül, kérés nélkül is megosztotta a süteményét egy idegennel, miközben a nő a saját irigységétől és dühétől nem is látva azt hitte, hogy ő osztotta meg a saját süteményét az idegen férfival. 

Már nem volt lehetőség a bocsánatkérésre vagy a magyarázkodásra.

Négy dolog van, ami nem tér vissza:

1. A kő, miután elhajítottad.

2. A szó, miután kimondtad.

3. Az alkalom, miután elszalasztottad.

4. És az idő, ami elmúlt."

pláne az újra.

1. a szándék adott, de hiányzik az ihlet a tartalomhoz.

2. gondoltam áthidalom egy kis köztes megoldással, töltök fel fotót az elmúlt hónapjaim termései közül legalább egyet.  szerinted?   hát ez az.

3. lehetne külső URL-lel, de az sem jött össze.  /az egész galéria linkje pedig túl egyszerű megoldásnak mutatkozott, így azt el is vetettem/

4. nem adom fel.  visszavonulót fújok ötletgyűjtésügyileg.

ha rapszodikusan is, de életképes lesz idővel itt minden.

vagy valami efféle.

ha nem mozdulok, a nyár illúzióját érzem. 
még pár órányi ereje van a napnak. 
jólesik ez az érdek nélküli cirógatás. 

balról valami furcsa nyikorgás hallik. 
fejem a hang irányába fordítom. 

a kirajzolódó kép enyhén disszonáns. 
egy szürkére kopott munkásruhába bújt elhízott test, és egy karcsú, hosszú szálú, buján vörös rózsa. 

a képet csak még eklektikusabbá teszi egy rekesz műanyagpalackos ásványvíz, s annak a lépésekkel ritmusba rendeződő nyikorgása, egy tarkón összefogott hullámos, de már javában ősz hajköteg, elkoszlott simléderes sapka, a jobb fül mögé kanyarodó nagyothallókészülék. 

a csomag terhe alatt el-elszökik egy-egy "hjaj", de a tekintet, ami végigpásztázza a rózsa szirmait, másról árulkodik. 

a szerelemnek nincs esztétikája. 

csak az ostobák hajszolják a talmi szépséget. 

nem tudom, milyen lehet annak a férfinak az asszonya, de hogy boldoggá teszi őt az embere, az sejthető. 

egy szürke, semmitmondó, napos, péntek délután.

tele gyönyörű színekkel, ködbe vesző sejtelmes formákkal

végy egy XXI. sz.-i némbert, vedd le a lováról/motorjáról, dobd ki a Bakony hegység eső áztatta lankáira, majd hagyd magára, s midőn előkerül, nézd meg, mit agatott végtagjaira, s szedegetett össze. a látható, és kevésbé elemek: vackorkörte; szeder; borsmenta, vödörben lapuló szöcskék, sáskák; sárgaagyag; zománcosvödör retrósra gyúrva, miből belsőépítészeti dizájndarab lett a megtalálás pillanatát követő 5. percen belül; úgy, agyagos felülettel.

és, ha előkerül, jutalmul etess vele erdei gombát, de a hatást még csak véletlenül sem várd meg!

lassan-lassan engesztelhetetlenül beszökik az ősz a maga megismételhetetlen szineivel, hangulatával.

Megrázó jelenetet rögzített egy kamera a törökországi Antalya utcáin.
Egy macska két órán keresztül próbálta újraéleszteni elgázolt társát.
Az állat még az indiszkrét tekintetekkel, és a kamerával sem törődött - mindenképpen életre próbálta kelteni barátját.
Csodával határos módon, talán a szívmasszázsnak hála, az elgáz...olt állat túlélte a balesetet.

akkor most csak ezek: 

picasaweb.google.com/anyamlanya

szeretem a hűvös, nyugalmas, kora reggeleket.

a mait is itt örzőm még, mélyen, magamban.

egész nap hajnalt élnék.

mikor friss, és tiszta még a nap.
a hajnal azért is jó, mert ha felosztom a napot, akkor azon belül a hajnal, a befogadó.

s nincs még tele felbukkanó emlékek terheivel.

de hajnalban, még gondolkozni sem tudok.

így megélhetem a majdnem teljes gondolattalanságot.

ezt jópárszor megnéztem.

:-) 

https://www.youtube.com/watch?v=g9f-6jygRJk

sőt, ez még csak enyhe kifejezés, mert egyenes felháborító!

nagyon kavarognak még most is bennem az érzések.

már hajnalban is meglehetősen meleg volt. amennyire nem szeretek, tudok hajnalban kelni, annyira élvezem a kora reggelek üdeségét.

és ez az üdeség ma szinte órák alat tovaszállt. jött a tikkasztó, embert/állatot próbáló hőség. pedig még csak alig múlt délelőtt 10 óra!

túl a napkezdeti viszgadrukkon, s elvégezvén egyéb fontos teendőimet, jöttem hazafelé Újpestről. ennek azért van szerepe, mert az események itteni volta még inkább felkavaró, mint egy elhagyott kis utcácskában lett volna.

itt emberek százai fordulnak meg tizenpercek alatt.

szóval, épp arcom mosolyalakzatba rendeződését magamon hurcibálva készültem a föld alá lépcsőzni, mikor valami nagyon furcsa, nem is tudom milyen látvány sikított bele a látószögem legtávolabbi részébe.

egy plexihatárolta buszmegálló sarkában valaki elhevert.

igen, az első másodpercben ilyennek érzékeltem a még alig látottakat, de mentem tovább. hiszen azon a helyen nagyon sok az olyan ember, akinek sajnos ilyen jellegű az életformája.

de még alig értem a felső lépcsőfokokig, mikot valami arra kényszerített, menjek vissza.

egyszerűen muszáj! volt visszamennem, pedig nagyon időszorította helyzetben voltam már amúgy is.

és akkor, mikor visszatérvén úgy igazán megláttam, hogy mit is látok, borzasztóan dühös lettem.

azzal a fajta tehetetlen dühvel kellett szembenéznem, amit sosem szerettem érezni.

egy törékeny test feküdt arccal a földre borulva, feje a sarokba szorulva, lábai maga alá csavarodva.

nem részletezem tovább: egy kb. 70-80 év közötti, nagyon bájos idős hölgy feküdt ott ájultan, ki tudj már mióta.

és míg próbáltam lelket verni belé, senki, érted, SENKI !!! nem jött oda!

nekitámasztottam a váró falának, majd nagyon gyorsan vizet szerezvén visszatértem hozzá.

némi körkérdés: milyen nap van, hogy hívják, hol lakik, tudna-e telefonszámot adni, stb, felismerve a néni teljes zavarodottságát, mentőt hívattam.

ám, addig valami napmentes helyet kellett kereseni, de sürgősen! azonban menni sem maradt már ereje.

jobb hiján, átlépve az intim szféráját, egyszerűen ölbekaptam, és bevittem a közeli BKV személyzetivárójába.

érdekes, senki egy szót nem szólt, hogy mit keresek ott, bukóval, motorosdzsekivel az oldalamon, egy nénivel az ölemben.

és közben átjárt egy nagyon különös érzés: mint amikor valami nagyon finom, törékeny, múlandó dolgot tartunk a kezünkben, amiről tudjuk, csak nagyon rövid ideig lehet nálunk.

éreztem a mintás selyemblúz alatt a puha bőrét, a kimerültségtől reszkető izmai vibrálását, a csontjai légies súlyát. a múlt szépséges, zavart tanúját őriztem a karjaimban.

a mentők alig 10-15 perc múlva érkeztek meg. ma már nem az első ilyen esetükhöz.

addig nem mozdultam, míg el nem indult vele a mentő.

mert nem akartam, hogy ha nem ítélik "megfelelő" súlyúnak az állapotát az elszállításához, továbbra is magára maradjon abban a már-már forrásponton lévő melegben.

és nagyon őszintén: megkönnyebültem, hogy elvitték.

mert így legalább kis ideig biztonságban lesz.

ami igazán megdöbbentő volt még számomra; visszatérve a poszt címére is: nem vol nála semmiféle irat.

még egy cetli sem, hogy egyáltalán bárkit is értesíteni lehetett volna.

a saját lakáscímét sem tudta megadni.

nem igazán merek belegondolni, hogy eszébe jut-e még vajon, vagy akik keresik, ha már egyáltalán keresné bárki is, vajon hogyan találják meg azt a tengerszépkék szemű, szemüveges, finom idős hölgyet, akinek kék egyberuháján ugyanolyan színű barna őv fogta át a derekát, mint amilyen a cípője, bézs színű textilszerű /szatyrosjellegű/ táskája, lágy hullámokba hajló, gyönyörűszép ősz haja volt?

de legalább egy TAJ kártya lett volna nála!

remélem, hozzátalálnak a rokonai, ismerősei.

ui:akinek tudtok, adjatok vizet! /életmentő ebben a hőségben/, és ha van idős hozzátartozótok, nézzétek meg, vannak-e nála rendszerint iratok.

nagyon nem kéne a nagymamákat/papákat elveszíteni a nagyvárosi dzsungelben!

ismeretlenül is vigyázzatok rájuk, legalább a hőség napjaiban, kérlek!

van benne/rajta: lilahagyma, kolbász, bacon, füstölttarja, petrezselyemzöld, paradicsom, édespaprika,
füstöltsajt, tojás, póréhagyma, gomba, só, borsfélék, meg jóóó nagy adag szeretet.
:-)

nos, Csurika újra szabad!

jobban lévén, elszárnyalt.

de előtte még megajándékozott egy kivételes élménnyel.

aznap este, mikor derakamra csatoltam pihenni őt, még zárás előtt, elldögélt kicsit a karomon.

szép emléket hagyott maga után.

ez a történet levélből, posztá avanzsált.

talán az elmúlt hetek legkülönösebb napja a mai.

reggel még ragyogó idő, s délutánfél háromkor, kegyetlen vihar kerekedett.
szakadó eső, jég, hegyről lezúduló, saras, örvénylő víztömeg, mely még a csatornából is visszabugyogott.
kb. úgy 15-20 cm magasságig.

ijesztően szép látvány volt.

bár, én nem félek, de arra gondni, másoknak ez milyen rémisztő is lehet...

aztán jó egyórányi kirohanása után, megnyugodott az ég.

lassan kitisztult, de még szemerkélt.

úgy döntöttem, elmegyek a közeli boltba egy kis nasiért.
nem vittem ernyőt.

élveztem, ahogy a gyengéd, de határozott cseppek utat találnak a pólóm láthatatlan résein.

visszaérve nekiláttam a romeltakarításnak.
szeretem látni a folyamatot, mint eltűnik el a pusztítás nyoma.
főleg azt, mikor még jól érzékelhető a kontraszt.

ám, amikor a terasz asztalait törölgettem, egy furcsa, szürke foltra tévedt a szemem.
hirtelen nem is tudtam beazonosítani, mit is látok az egyik fa tövében.

s mikor ráeszméltem, mi is az, óvatos, de határozott léptekkel megközelítve igyekeztem megfogni, de nem jártam sikerrel.
elmenekült.

átmenetileg, hiszen állapota, és kora nem engedte, hogy messzire jusson.
bebújt a két ház közti szűk rés egyik oszlopa mögé.

ő már nem látott engem, de én őt igen.

ez lett a "veszte".  :-)

a kollégáim megpróbáltak meggyőzni, hagyjam a természet rendjére.

hát, nem mindenkor vagyok meggyőzhető.
talán, ezt már konokságnak is illik nevezni.

most kb. egy hétig "rabságra" ítéltem a csöppséget.

ő, egy közönséges, szürke verébsiheder: Csuri.

holnap veszek neki viaszmolylárvát, vagy lisztkukacot, és megpróbálom nevelni addig, míg nem tud teljesen önállóan repülni.
remélem, hagyja magát megmenteni.

amúgy, nagyon konstruktív a kis tollas.
:-)

egy kendőbe bugyolálva rákötöttem a derekamra, hogy ne fázzon, és féljen.

együtt dolgozunk.
csendben van, csak néha moccan meg, ha a lábait cserélgeti.

éjszakára bent hagyom egy fiókban.
reggel úgy is találkozunk.

a természetes természet kitartó.

nem úgy mint az emberi.

most ismét járás van.
idő, és eső, meg dörgedelem.

buján ébred a természet.

fenn a madarak éjjeli álmaikat éneklik a szabad világnak.

lenn a giliszták vívnak néma haláltusát.

ez a természet felülírhatatlan rendje.

úgy beszélek hozzád, mintha itt lennél.

úgy hallgatok, mintha mesélnél.

Yonederboi-t /Amor-t, Tameless-t/, s az éj villámokba szőtt haragját hallgatom.

különleges egyveleg.

sötét felhők vajúdnak esőcseppeket.

ernyedt lélekben léha égető vágy kél.

de az elfáradt testben elalél.

mert az élet úgy szép, ha van benne játék.

(19:05) atmenet: :) szia! mi újság?
(19:05) M: képzeld a falunapokra jön SP
(19:05) atmenet: a terasz asztalait, és székeit festegetem le.
(19:05) atmenet: hűha! és az ki?
(19:06) M: énekes és eléggé híres ember
(19:06) atmenet: Drágám! és mégis hogy hívják?
(19:06) M: a republik is jön meg SP
(19:06) atmenet: mert mi itt hárman vagyunk, és egyikünk sem ismeri
(19:07) M: ki az a három?
(19:07) M: A. kérdezte
(19:07) atmenet: kollégáim (2 pasi )
(19:08) M: azok sem ismerik hú ,de gáz mert SP is pasi és hát amúgy is ismerniük kéne
(19:09) atmenet: emoarc?
(19:09) M: az hogy te nem ismered az nem gáz
(19:09) atmenet: honnét jött a világra?
(19:09) M: az meg mi?
(19:09) M: mijött a világra?
(19:10) atmenet: hát arra gondoltam, hogy honnét lett ismert? pl. megasztár?
(19:10) M: nyugi én se ismerem annyira csak A. mondta hogy beképzelt
(19:10) M: hogy az internet tette híressé
(19:11) atmenet: hát, én ebben a világban nem vagyok járatos.
(19:11) atmenet: ez nekem már kimaradt az életemből
(19:11) M: nem baj

szereplők:

M.  - 13 éves unokahúgom

A. -   11 éves unokaöcsém

atmenet: - jómagam

2 pasi - J. az egyik kollégám

            Cs. a másik kollégám

-----------------------
tényleg!  ki az az SP?

szeretek fotózni, s annak, számomra ismeretlen ösvényein barangolni.

azt hinné az ember, hogy ez amolyan könnyed tevékenység.

többnyire igen.

de olykor fárasztó, kimerítő is.

ám, ha az eredménye bárkinek is örömére van, akkor az nagyon háládatos érzés.

ezeknek a képeknek, s vele sok-sok másénak is, ilyen fáradalmas útja volt, de örömteli eredménye lett.

/ a képek itt való megjelenése, a modell beleegyezésével történik/

ez egy igazán fantasztikus dolog!

egy ideje már nem a saját történéseim játszák itt a főszerepet.

mostanság átmentem kincskeresőbe.

és amikor számomra valóban annak tűnő dolgot találok, akkor azt igyekszem itt közszemlére tenni.

most épp ezt.