minden úgy indul, mint egy vallomás.
hosszú csend, majd ....
és akkor egyszerre szeretném ujjaimat a húrok közé fonni...
s lágy mozdulatokkal érinteném e hangszer testét...
szeretnék minden apró rezdülésének részévé lenni...
és épp úgy vágyom messze-messze elkerülni tőle...
kiszakadni, s majd egy langymeleg hajnalon, a reám boruló ágak levélrezzenéseiben, mindezt megidézni.
a zene tűz.
otthon.
puha, meleg fészek.
sejmes ágya az elvetélt szerelmeknek.
tovatünt pillanatok hangulatvarázsa.
vigasz és oltalom.
maga az ÉLET!
honnéttól számít az ember, embernek?
amikortól annak érzi magát, vagy amikor mások szemében is annak számít?
és melyiknek nagyobb a súlya?
/ nem erkölcsi, és büntetőjogi értelemben /
egyszerűen nem tudok rá jobb kifejezést.
mert amúgy minek is nevezhetném azt, amikor valaki reggel felkel, letusol a jó meleg fürdőszobában, talán még egy kv-t is magába tölt, és azután nekiidnul hajléktalanosdit játszani.
1 napra.
mondom: 1 napra.
jó móka, valóban.
mert tudja, hogy egy nap elteltével minden ott folyatódik, mint előtte.
de mi lenne, ha mondjuk nem egy nap, hanem minimum egy hétre csúszna az idő sávja, amikor már a csontokat is kellően átjárja a hideg, amikor már a szaguktól menekülő honfitársaik messzire elkerülik őket, amikor már a buszon a legnagyobb tömegben is marad melletük ülőhely?
amikor már sokadszorra okoz gondot, hogy hová is menjen wc-re?
nem ragozom tovább.
engem mélységesen felháborít ez a vidám-vicces hajéktalanosdi.
a videót is ajánlatos megnézni.
vágyainknak olykor az ész higgadságával kellene határt szabni.
Ikarus vesztének példáját szem előtt tartva.
riadt, rebbenő álomfoszlányokat őriztem.
régi álmom volt ez.
1. a társadalmilag sem vállalható elmeállapotom, minek szerves részese volt a szexuális inzultusa az igedeimnek, pácolva lett.
várok egy kicsit, hogy felnőjjek a szituhoz.
2. ennek szerves előzménye a technikai héttérismereteim egyedül nem megoldódható volta: elfogadásra került, de nem véglegesen!
3. ma sem jobb, csak már más az egész.
4. az a nap FEKETE, mondom FEKETE nap volt. és még jó darabig beárnyékol sok más dolgot is.
asszem, veszek festéket, vagy színes kontaklencsét.
de a legjobb az egészben, mert azért a jót sem szabad feledni: isteni dolog volt motososcsizmában havat lapátolni.
egy uniqum!
SZÉÉÉTBASZ AZ IDEG!!!!!!!!!!!!
és ilyenkor sehol egy használható ember!!!!!!
reggelre idegrohamot kapok, délutánra magamon kívűl leszek, estére meg úgy szarom le az egészet, ahogy van.
én megpróbáltam.
álmomban egy hangot, egytelen hangot hallottam csupán.
mely akkor hozzámszólt, csak nekem mesélt, s a nyár borának mámoros, édes ízét csókolta rám.
álmodtam hát tovább...
az emberi lét méltóságának egyik igen fontos jogát, a szemérmességhez valót veszti el a leghamarébb az, ki egy nap, hajléktalanná válik.
van, hogy eszembejutnak dolgok. ám többnyire elhamvadnak.
tagadhatatlanul feledékeny vagyok. a saját gondolataim sem ragadnak bennem.
egyszerűen túl sok hemzseg az agyamban.
talán, ha néha leírnám....
most épp, ez megússza:
egy nőnek nem csak a menstruációja idején kéne éreznie, hogy nő.
egyáltalán nem vagyok elégedetlen.
DE!
most inkább mennék hegyekbe.
hógolyózni, csúszkálni, sétálni, friss levegőt szipákolni, szánkóval felborulva jókat nevetni.
ám, mostan megyek melózni.
EZ VAN!
no, kezdjük ott, hogy eleddig selejtes idegrendszerem folyvást vészfékkel működött, ami alkalmasint bizonyos történések figyelmenkívülhagyására kényszerített.
ezt keresztelhetném így is, meg úgyis.
azért akad olyan típus is, mely cselekvésre ösztökél/t, mégpedig azért, mert nem lehetek annyira "reménytelen", hogy egy agytérfogatában - látszólag - kisebb élő szervezetű élőlénycsoport olyen mértékben képes palira venni, hogy rendre szökdösik, ha csak kicsit is hanyag vagyok.
mint pl. az utóbbi esetben is.
a képhez konkrétum nincs. mindenki maga ötli ki az előzményeket, viszont a végkifejlet előtti köztes fázis dokumentálása alant látható:
a másik történés már egy egészen más, lévén hogy nem alkalmas szövettani metszetek készítésére. sem korábban, sem most.
itt már a konkrétumok a következőek:
szaglásom valami sejtelmes, kezdődő facsarodást érzékelt, de nem vettem túl súlyosnak.
annál is inkább, hogy nem főztem épp semmit.
nagy nyugiban szörfölgetek a neten, mígnem egyszercsak hatalmas, - de tényleg! - durranás robbant a helyiségben
még eszmélni, így aztán reagálni, ebből következőleg ijedté lenni sem volt érkezésem. / mondhatni, szangvinikus nyugalommal ültem tovább /
meg hát, ha lett volna, sem mentem volna vele semmire, mert ha megmoccanok a legkisebb végtagkilengésben is, a billentyűzetbe ömlik a teám.
és itt említeném meg, ha ezen veszély nem fenyegetett volna, akkor sem tudtam volna szuperfénysebeséggel az esemény útjába vetődni.
merthogy a fejem felett lévő búra izzé s porrá tört még a levegőben, bezzeg az izzó szinte sértetlenül landolt a talajszinten
az ok bármi lehetett, de inkább hajlok a láthatatlan erők túlzott, és egyidejű, valamint azonos helyszínű jelenlétére.
annál is inkább, mert ez nem annyira profán.
ím a végeredmény:
...s egyszer majd, ha lelkünk szabaddá válik, a szelekkel, s egymással kél akkor táncra
s nekem is tetszésemre van. s képet is mellékelt hozzá.
"Azt álmodom, hogy létezem,
ez néha szép álom - néha rémálom.
Egyszer majd felébredek,
és elkezdek
Élni."
a jelenben zajló életünkben sejtelmes ködbe vész a jövőnk.
de az utunkonk sohasem egyedül haladunk.
az olykor bizonytalan pillanatainkban ott vannak velünk azok is, akik látszatra csendes szemlélődői minden lépésünknek.
ők azok, kiknek létezése nélkül csak bolyonganánk, s gyakran belevesznénk saját életünk homályába.
az igazi cél az, amelyik képes azon erőforrásainkat is mozgosítani, minek létezéséről mindaddig még csak tudomásunk sem volt.
szemérmes, láthatatlan téli angyalok táncából csak ruhájuk susogása hallik, és lépteik halovány kontúrja hagy nyomtalan emléket az éjszakában.
talán az alvó tavaszt vigyázzák ők.
ami hol volt, hol most meg éppen nincs.
amúgy meg; hát persze, hogy persze.
nem bírtam ki.
kikémlelvén az ajtó mögül, sehol senki nemlévén, kockázati tényezők csekély fenyegetettsége mellett, mégiscsak előkerült őurasága: Sherlock jól álcázott reinkarnációja, aki épp megfigyel. erősen belesimulva a környezetébe.
a homály dirrekt, elvégre fő a titokzatosság.
az úgy volt, hogy még bent melóhelyen lematekoztam magamban, milyen klassz kis hónőcit építek, ha hazaérek.
az ötlet teljességgel kidolgozottá vált, én meg mostanra lestrapált.
a részleteket azért nem írom meg, mert még hangembernek/nőnek nevezhetném magam - a már megszokott helyett - így inkább nem árulok el semmit, legfeljebb lesz egy törpe, ami semmiben sem tér el a nemzetségétől, csak hogy ne a levegőbe szellőztessem a számat.
ám, ha mégis, akkor az egyedi és épp olyan eszement lesz, mint jómagam.
csak várjatok még két napot. addig gálya.
ja, és maradjon még a hóból legalább addig valami!
ps.: a valódi ok: ha itthon építenék ilyet, még rájönnének a körülöttem lakók, hogy valami nagyon nem stimmel a sapkám alatt, így inkább felcipelem a hozzávalókat a hegyekbe, ott kellően anonim maradhatok, és a renomémon sem rontok többet a szükségesnél.
addig álljon itt az előző hóesésnél fotózott hósuhanc.
egyszer mindennek vége szakad.
még akkor is, ha mi nem azt akarjuk.
ez tőlünk függetlenül, a dolgok elkerülhetetlen törvényszerűségéből fakad.
az esemény címe kissé hatásvadász ugyan, de a feelengje nem volt az.
jó két órát grátiszban ráhúzva a műszakra, épp várakozóban az utolsó, egy óra múlva induló éjszakaira, gondoltam, iszom egy alibi kv-t.
fűtenek is, hely is van, és még olvasni is lehet.
de ha már az ember ezeket megkapja, fogyasszon is valamit.
már, ha van kedve azt a valamit elfogyasztani a 20%-os jatt mellett.
és itt a szokásostól eltérően, az ember előre fizet, azt sem tudván még, mit, és milyen minőségben tolnak az orra elé.
de a bizalmat, ellenértéket, jatott, azért megelőlegezi.
nem először jártam/ültem már ott, de a mai élmény kiverte a biztosítékot.
és kellő mértékben felajzotta az amúgy is strapás idegrendszeremet.
persze, foghatnám arra is, hogy nem az az ember állt a pult mögött, aki már úgy-ahogy "ismer", és az adott személy igencsak fáradt lehetett, azért részesültem minőségen /kritikán/ aluli kiszolgálásban.
s az, hogy egy hajnal 6-ig nyitva tartó helyen a fél kettő még nem is számít zárórának, még pluszban rontja a helyzetet.
kértem, amit: 6 cukor+ capuccino+nagy bögre.
utóbbit azért, mert a fizika törvényeinek engedelmeskedve az adott térfogatú ivóedény befogadóképessége erősen inkompatibilis a hatványon lévő szénhidrátokkal, plusz a kávéval, és a habbal.
hogy a kv nem volt kv, csak negroid beütésű lötty, még hagyján, de hogy a szervírozásba erősen halláshiányos etitüdök is keveredtek, azt pedig betudtam a saját, már korábban is emlegetett kommunikációs zavaraimnak.
de az esztétizálatlan külsőségekre, a "szakmai" dilettantizmusra még a legnagyobb tolerancia ellenére sem találtam mentséget.
szóvá tenni azért nem tettem, mert erősen ügyeltem embernek lelkibékéjére.
DE!
a fészkes francnak megy az ilyen vendéglátósnak, ha még azt is figyelmen kívül hagyja, hogy legalább az illúziót ne vegye el az embertől, hogy amiért fizet, azért kap is már valamit.
ehelyt kaptam én ezt - nem is ittam meg -, csak analizálgattam.
jó hosszan, de nem találtam meg az igazi motiváció elméletét az alábbi látványra:
