Hozzá vagyok szokva a váratlanul orrom előtt elzúgó szárnyak suhogó zajához.

Mondhatni, erősen edzett vagyok már e téren. Vagy csak voltam? Vagy még nem eléggé?

Minap szokatlan éjszakai zajokra ébredtem. Alapvetően ebben még nem lenne semmi kirívó, elvégre nagyvárosban élek, így a zajok sokféle eredővel bírnak, de valahogy mindenkor megnyugtatóbbnak érzem, ha tudom, mégis mi okozza.

Éppen ezért az ominózus éjszakai nesznek is szerettem volna a végére járni.Sötétben, hogy meg ne ijesszem a zajongót, mezítláb osonva a hangforrás felé, majdnem begyógyúlt a bal aortám. A szolíd külső fényekben sötét szárnyak csapkodtak körülöttem.

Jesszusom! Tán sok tablettát vettem volna be, vagy félébren haluzok?

Gyorsan konzíliumot hívtam magamhoz, és villanyt kapcsoltam: na ekkor kezdődött még csak el a hadd el hadd! Szárnycsapások nagyobb fordulatszámra váltottak!

Alig győztem véreres szemekkel követni az eseményeket, és lekottázni a látottakat.

De sikerült!

Egy vakmerő cityszárnyas osont be a konyhába! De éppen hozzám, ahol kaja is csak annyi, hogy a hangyák éhen ne haljanak?

Ám ez a tollas okos volt! Tudta, hogy van egy csodabogár Madaram, kinek elemózsiás polca néki terített asztal. Hogy hogy tud sötétben enni? Talán röntgent szeme van?

Mert vajon mi másért osont volna be éjnek évadján? És mitől riadt meg annyira, hogy néma üzemmódból egyszercsak átkapcsolt zajongósba? Talán túl hangosan vettem a levegőt, és megijedt, és jobbnak látta odébbállni?

Mindegy is, mert végül itt megálltam az oknyomozásban, és kitessékeltem a betolakodót.

Azt hittem örökre letett a konyhalátogatásról, mígnem egy derengő hajnalon újfent ott tipegett a konyhakövön, és biztos nem takarítani jött, pedig azt igencsak jól tette volna!

Legalább leporolhatott volna ezt-azt!

Persze, ismét pulzusszámnövekedést generált tompa szervezetemben, mert ugye ekkora vakmerőségre azért mégsem számít az ember!

Ám, ha ezzel befejezte volna a megszállásomat, még örülnék is, de nem!

Nagyban locsolgattam zöldféléimet, és makrokameszt pakolásztam jobb helyre napozni, mikor valami álmos gyanúféle felütötte fejét bennem.

Valami nem stimmel! De mégis, mi nem?

Úgy általában nem, vagy konkrétan?

Jó! hogy velem nem, az még oké, de hogy körülöttem sem, azzal jó lesz vigyázni!

Minden logika nélkül elkezdtem motozni az erkélyen, és a fene tudja miért, de benéztem a törötttükördekorációstérelválasztós darab mögé is.

És ekkor végre összeállt a kép!

Említett tárgy mögött ott lapult két, degeszre tömött begyű kisgalamb, kiken a toll már erősen fejlődésnek indult.

Ezek vagy nagyon rafkósak, vagy túl jólneveltek, mert egy árva sipítozás, annyi sem sok, amivel elárulták volna magukat. Az teljesen egyértelmű volt a látottak alapján, hogy nem az éjjel cuccoltak oda!

Most aztán, hogy legyőztem a fíiínom galambleves utáni feltörekvő gasztrovágyaimat, várhatom, míg serdülésük után kitessékelhetem őket, mivel a rezsibe nem szállnak be, menniük kell!  Punktum! Vitának helye nincs!