Ez a kérdés ötlött fel bennem, mikor ezt a cikket olvastam.
E gondolati görbe mentén bevillantak gyerekkorom világfelfedezős kísérletei: a kettévágott giliszta árgus szemekkel való megfigyelése- vajon tényleg él-e mindkét vége?; a kipányvázott siheder egér koreográfiájának memorizálási törekvése; a májusi cserebogár kitinszárnyának szalmaszállal való átszúrása, s a körbe-körbe forgásának, tátott szájas döbbenetemléke; vagy a levelibéka befőttesüvegbe börtönzése rögtönzött létramelléklettel, mondván: most aztán kiderül tud-e jósolni?.
A hideg havon, habzó vérében fetrengő, haláltusáját remegő inakkal vívó, szívszorongatóan hörgő disznónak az emlékképe is bennem van, épp úgy, mint egy megtermett vörös kakas fejnélküli rohangálása a gémeskút körül, miközben vérének sötétlő foltjait maga mögött hagyja.
Mennyire megbocsájhatóak ezek a bűnök a szoros láncra kötött, szárazkenyeres ebtartáshoz képest, vagy a megcsonkított fülű kutyák fajtjellegéhez tartozó, elfogadott(?) szokásához viszonyítva?
A durvább, gyomorforgatóbb kutya-, kakas-, és bikaviadalokról már nem is említést téve. Bár ezek közül néhánynak tradicionális múltja van, de a tény, az továbbra is az marad.
Puszta szeretetből túletett állatok képei, az őket gyötrő izületi-, és szívproblémáik nekem sem elsőként villannak be, de ez is gyötrelem ám a javából.
A medvetáncoltatást is sokáig inkább a mulatságok közé sorolták, mint sem az elítélendő cselekmények sorába.
Az állatok migrációjába való, területfejleszésnek keresztelt, erőszakos beavatkozások végeláthatatlan sora általi beavatkozás vajon mennyire tekinhető állatkínzásnak?
Ugye közvetlenül nem történik meg a címszavas esemény, pláne nem egy egyedre lebontva, de indirrekt módon, egész fajokat érintően annál inkább! És ez mi más lenne, ha nem ugyanez?
/ Ám, a dícsérendő törekvések sem hoznak kellő hatékonyságú megoldásokat./
Az hogy szükségünk van állatokra, kétségtelen. Érzelmileg, gazdaságilag egyaránt.
De míg velünk vannak, pláne, ha mi cuccoljuk magunkhoz őket - többnyire a beleegyezésük nélkül -, kutya kötelességünk jól bánni velük, és tisztelni őket, mint élő, érző lényeket!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.