nahát, ha valaminek kívülállóként is lehet örülni, akkor ennek:
nemrég Békásmegyeren jártam, kis túlzással, mert inkább célomat keresve; lődörögtem.
idő szép, korai.
emberek, embernek álcázottak jöttek-mentek. megfelelő taktikai manőverrel közibük vegyültem.
talán csak egy apró, nem észrevehető dologban tértünk el egymástól: amit láttam, engem lekötött, mondhatni lenyűgözött.
kicsit giccses, ám színes, vidám kép volt, ami megakasztott utamban.
amolyan apró, szárazföldi sziget. még neve is volt: Madárkert.
bár a látvány erőteljes kontrasztban volt az alig tőle pár méternyire lévő óvodával, ahol minden csupa beton, s a hézagos kerítésen át jól látható sivársággal.
de itt, minden volt: színes halak, madarak, fura játékfigurák, tarkán viruló élő virágok, alig 5 m-nyi ösvény, víz, tisztaság.
a hangulata abszolúte egyedi. és a környezetéből kiragadva, ember nem jönne rá, honnét származnak. inkább lenne ez társítva egy vidéki kertes ház törpéi közé, mint egy világváros lakótelepének dzsungelébe ágyazva.
pártolandó ötlet, mert nem csak vizuális élmény az, amint a cinegék ki-be cikáznak a madárházikó résein, de hasznos, és nevelő célzatú is. itt jelen van a törődés, az együttélés szabadlelkű elfogadása.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.