Anyámlánya

na, ja!

így is lehet mondani.

naponta átrohan a gondolat az agyamon, hogy minek nekem a blog, ha nem művelem a talaját? lassan belepi a dudva.

annak idején is pont ez vezetett oda, hogy lakatot tettem a történetekre.

mert ez is olyan, mint a kirakat, ha mindíg ugyanaz van az üveg mögött, lassan kiszívja a nap a cuccot, meg hát az se nagyon lesz, aki benézzen, mert unalmas a kép.

ha van téma, és csapódik hozzá egy gondolat, jobb esetben több is, akkor meg idő nincs.

vagy már a gondolat is túlzás?

de, ha tényleg nincs időm?

volt pár nekirugaszkodott posztom, ami csírájában elszáradt, aztán meg a tápoldat száradt ki, amivel életre kelthettem volna.

így jött a delete manőver.

majd igyekszem összekaparni magam / keresek egy szívlapátot, mert a kanál már kevés lesz/

valamint, ha eljutok a szerdai filmklubba - Műcsarnok, 18 óra  Bryan Forbes: A stepfordi feleségek - A 70-es évek társadalombíráló sci-fi hullámának egyik éldarabja a főként misztikus rémtörténeteiről híres Ira Levin (Brazíliai fiúk, Rosemary gyermeke) legjobb regényéből készült, főszerepben egy fiatal fotográfusnővel, aki családjával kiköltözik a félelmetes metropoliszból egy ideális vidéki kisvárosba, ami hamarosan minden urbánus rémálomnál nyomasztóbb világgá szűkül körülötte. A brit kisrealista Forbes (Tombol a Hold, Patkánykirály) Új-Hollywood talán legkeserűbb sci-fijében az ismerős, hétköznapi valóságból teremt szép új világot, ahol a patyolat tiszta, légkondicionált családi otthonokban ballard-i disztópia épül tégláról téglára.
és a legnagyobb érdeklődésem ellenére sem alszom el a filmen, hogy aztán a saját horkolásomra ébredjek / mert ez az abszolúte nem decens moment is megesett/, megírom, hogy mit láttam.

meg tán még jegyet is kapok a hőn áhított /2007.X.28. Bp.Dohány u 2. kezdés este 8./ orgonakoncertre, mert az is szerepel a lajstromban, arról is kaparok pár sort.

addíg meg?

majd meglátjuk.