tudom, nagy kíhivás rejtenek a nagy dolgok.
márpedig egy vonat, az. vagonostól meg aztán méginkább.
és vannak emberek, kik nem tudván mit kezdeni a technika egyre erőteljesebb térhódításával, annak minden humaoid elemet nélkülöző tényével, küzdenek ellenük saját képességeikhez mérten, minden erejükkel.
mert ész, az nem sok kell hozzá, vagy tán pontosabban; semennyi.
na, jó, azért mégiscsak, mert ugye adott techológiát figyelembe véve, ki kell találni az irányába mutató legeredményesebb tiltakozási formát, és annak volumenét sem árt pontosan meghatározni.
és arra is edzeni kell.
az elmaradhatatlan majdani siker reményében, már zsenge korban lehet gyúrni, edzőtáborozni.
úgyismint keróról szelepsapkát letekerni, szelepet benyomva tartva, levegőt a dizájnolt kaucsukból szabad világnak ereszteni.
majd egy kategóriát ugorva két- és négyüteműeket felbakolni, majd kereküktől megfosztani, lehetőleg minnél többtől.
aztán még egy hatalmas kategóriaváltással jöhetnek a kattogó masinák, miknek kerekeit naplopók akarták minden érában pumpálni, igen nagy buzgalommal.
és már helyben is vagyunk.
bal sarokban antifeketelászló/-k, jobb sarokban maga a nagy-nagy sínenjáró. a viadal erősen emlékeztet Dávid és Góliát küzdelmére, az eredmény is hasonló.
a motivációk között még csak véletlenül se keressük a vissza-visszatérő tiltakozások elleni ellentiltakozás magasabb dimenziójú gondolati hátterét.
mert az nem volt, nem van, nem is lesz!
a képlet gyöke maga a gigantikus gyökérség!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.