Toronyház. Színe valójában meghatározhatatlan. Félúton van az anyatejes csecsemőszar tónusa és egy hervadásnak indult levélzöld közt. Az ötéves terveikbe belefáradt fantáziátlan tervezők ablakain csak botladozott az őszi napfény, míg a bejárati kaput időtlenségben edződött vasrácsok óvták.

Feladatuk már-már komikus, lévén hogy a földszinti lomkamrák sorába ágyazottan lapult a helyi rendőrörs irodája.

A kihallgatás délelőtt 10-re volt kitűzve. Kissé izgatott volt, mert valójában fogalma sem volt, miként is zajlik majd ez az egész. Filmekben látott jelnetekre meg már jobb nem is gondolni! Elvégre nem Hollywoodban vagyunk, de nem is Bogotában. Pillanatnyi tanácstalanságát legyőzve, bekopogott egy névtáblával jelzett ajtón.

- Tessék! - szólt ki egy abszintens hang.

- Jó napot kívánok. Az idézésre jöttem.

- Kérem foglaljon helyet.

No, no! Csak semmi kedélyeskedés, itt valami nem stimmel. Nem munkaebédre jött.

S míg a közeg papírt fűzött a mostanra már nevetségessé vált írógépbe, alaposan körbenézett.

Még jó, hogy a saját adatait fejből tudta, így a kérdésekre adott válaszok közben is zavartalanul vizslathatta a szobát. A virágmintás, szinehagyott tapéta már itt-ott felvált a sarkoknál, még a szemközti ablakot fedő nejlonfüggyöny apró, cigerettaégette foltjai sem kerülték el figyelmét. De az iróasztal környékén hosszasabban időzött.

- Kik fordultak meg aznap az irodában?

- Néhány ügyfél, és a kollégák. - épp, mint egy gyerek. Jutott eszébe. Apró puzzle darabokként akarja itt illesztgetni a kérdéseket és válaszokat. 

- Nem vett észre semmi szokatlant? Hol volt a kolléganője táskája?

- Nem. Minden a megszokott módon zajlott. Ahogy emlékszem, közel hozzá, egy üres széken. - és tovább fixírozta azt az apró valamit, ami a fakószürke papírkosár mellett hevert. Mi az ördög lehet az? 

- Kakaót ivott reggelire?

- Tessék?- a nyomozó zavarba jött a váratlan szerepcserétől, de a kérdést sem tudta mire vélni.

- Nagyon kevesen isznak már zacskós kakaót.

- Ezt meg honnét tudja?- és önkéntelenül maga köré nézett. Kereste az árulkodó jeleket, de láthatóan továbbra is zavarta, hogy foggalma sincs, honnét tudja az a másik, hogy ő mit reggelizett.

A nő mosolygott magában. Figyelte a másik arcát, követte tekintetét. Most már jól érezte magát. Kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Sőt! Örült, hogy végre nem az ismeretlentől való félelem tartotta sakkban.

- Olvassa el kérem, és minden oldalt írjon alá a lap alján, ha egyetért vele.- láthatóan nem igazán érdekelte ez az egész ügy. Biztosan nem ilyen piszlicsáré esetekről álmodozott, mikor ezt a pályát választotta.

- Köszönöm, hogy befáradt.- és miközben megkerülte az íróasztalat, kezet nyújtott.

- Igazán nincs mit.- hárított a nő.

Már félúton volt az ajtó felé, mikor utolérte a kérdés.

- Árulja el, honnét tudta, hogy mit ittam reggelire?

Aha, a szakmai gőg! Vagy csak a puszta kíváncsiság. Röpke másodpercig hezitált, hogy elárulja e, de aztán úgy döntött, igen. Végül is semmi kellemetlenség nem érte, és a férfi is barátságos volt.

- Ott, a papírkosár mellett hever egy aprócska zacskócsücsök, amit foggal téptek le, abból.

Szinte a homloka közepére szaladtak a szemöldökei.

- Jó, de akár tejet is ihattam volna!

Hm. No, igen. Akár.

- Igen, csak annak fényáteresztős a csomagolása, ennek meg sötét.- láthatóan nagyon nem értette ezt az egészet.

- És ha karamellástejet ittam volna?- próbálkozott tovább.

- Csak blöfföltem. És kellemes hétvégét!- köszönt el végül a nő.