szülők, gyerekek, és a kettő közt félúton lévők állnak össze egy időleges, ám de nyüzsgő csapattá.
szinte zárt láncot alkotva csoportosulnak valami igen érdekes látnivaló körül.
csak a visongó gyerekhangok és az izgatott mutogatásaik árulják el, hogy nagyon érdekes lehet az a valami, ami mellől moccanni is alig képesek.
közelükbe érve kiderül, üde jókedvük oka egy tarka állatsereglet: nyuszik – fehérek, szürkék, foltosak – egy aprócska bárány az anyjával, meg egy kecskemama szopós gidáival.
valóban gyerekmarasztalóak, főleg hogy simogatásukra is mód adatik.
a négylábúakat láthatóan nem igazán érdekelte az őket bámuló kétlábúak rögtönzött ismeretterjesztője, sőt! még a vakuk villanásait is figyelmen kívül hagyták.
egy igen lelkes apuka győzködi mellettem óvodáskorú fiát: nyugodtan menjen csak közelebb, ne féljen.
ám a kicsi láthatóan bizalmatlan. egy helyben toporog. s a további biztatás sem késik. nem bántanak! de a fiúcska egy tapodtat sem mozdul. aztán az apa egy pillanat alatt átcsap türelmetlen parancsosztogatásba: fogd meg a szarvát! vagy rántsd magadhoz! ne légy olyan gyáva!
épp hogy hozzá nem tette: ne légy már olyan bamba, te büdös kölyök!
és lökdöste a 40 cm-s kerítés felé.
alig hittem a fülemnek.
mi vaan? ez most vicc? ám apuka arca nem mutatott semmiféle jókedvet. láthatóan kiborult a gyerek tesze-toszaságán. teljes gőzzel azon volt, hogy belepréselje a fia és a kecskemama képét a keresőbe. biztosan családi albumba szánta a fotót.
milyen „bájos” ez a szülői törekvés!
férfinak meg tán csak akkor tekinti fiát, ha érettségi után magára ránt egy oroszlánt?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.