sikoltozni tudnék /ha tudnék egyáltalán, legfeljebb csak hörögnék, mintahogyan szempillátrebegtetni se, csűcsörítgetninegédesen megaztán pláne nem. szóval nem tudok én semmit se/ önmagamtól.
a rácsokon átsütő napfény sző pazar sávokat, mikben a porszemcsék vad orgiában hemperegnek, én meg bámulok kifelé. a rácson, meg a szemüregeimen.
jesszus! ezt lélegzem be?
nem elég a szmog, meg a füst?
a kínjaim ott torkollnak a végtelenbe, amikor egy ember se mozdul. se le- se fel.
persze ilyenkor egy fia könyv nincs a hátizsákomban!
marad hát a net.
na, itt találtam ezt.
és tetszett, mert bár zsírparaszt stílben nyomja a fazon, de azért a lényeget nem sikerült eltitkolnia. / egy posztnál nem ám feladni!/
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.