még pedig hatalmas!
ma több orvosnál jártam, mint az elmúlt évtizedben összesen.
és túlnyomórészt rendkívül körültekintő, emberséges megnyilvánulással találkoztam.
ez megnyugtat. nagyon. és reményt keltő, mert egyikük sem privát szekcióban vizsgált.
sőt! amivel alig találkoztam, egyenrangú félként kezeltek. s nyamvadt testembe rejtőző lelkemhez korrektül álltak.
az egyik doktornő annak ellenére, hogy a neve egyértelműen kint állt a névtábláján, még sem átalott kezet fogva, jól érthetően bemutatkozni! s egy CT-s vizsgálati időpont után addig telefonálgatott, míg meg nem találta azt az intézményt, amelyik a leghamarabb tud fogadni.
a másik meg még utánnam is csörgött, hogy ha nem gond, menjek már vissza, mert eszébe jutott egy másik, eredményesebb megoldás. bocsánatot is kért, hogy csak későn jutott eszébe! / éppen hazaértem / no, ő az egyetlen privát doki, de akkor is!
ezek után kit érdekel, hogy mitől van a kolerám?
ui. : a csúcs meglepetésre már a szavam is elállt. a fentebb említett doktornő első találkozásunk másnapján felhívott. kedvesen érdeklődve hogylétem felől, s rákérdezett az azóta elvégzett vizsgálatok eredményeire, majd jobbulást kívánva elköszönt. és ebben sem csúszópénz, sem egyéb ösztönző eszköz nem játszott közre! leírhatatlan az a hálás érzés, amit ezek a gesztusok okoztak. köszönöm Nekik!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.