talán épp az éji mélyben fürdözik a Hold, de nem látom.
körbe zárják a magas falak, mit mégsem építettek oly magasra, hogy útját állják a viharos szélnek, s erejét megzabolázzák.
szédült iramban rohan át a lakáson.
vajon mi elől menekül? vagy nem is menekül? rohan valami megfoghatatlan, utolérhetlen után.
és közben őrült táncra perdül a mélyvörös függönnyel, majd elunva e rövid keringőt, az ajtó felé száguld. mielőtt búcsúzóul becsapná az ajtót, megbotlik a szőnyegben. rá se hederít.
háborgó szelek lelke, pirkadó hajnalra, megnyugszol majd?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szterla (törölt) 2009.07.24. 20:10:00
..mint egy esti chanson..
szép! :)