Anyámlánya

a lecsúszás amatőr analógiája. 

jó, de melyiké is?

az egzisztenciális, a mentális, a fizikai? 

fizikairól nem beszélhetünk, hisz az előbbi kettő ellenére rendre kételkedve néznek rá, mikor kiderül valódi életkora. nem érdekli, hogy ostoba hízelgés, vagy a valóság konstatálása az ok.

izmai is feszesebbek, mint a megelőző évek során bármikor is.

miért is ne lenne, ha valaki folyvást menekül, abban megedződik.

az egzisztenciális lejtő kíméletlenül tetten érhető, már nem havi 300-350 e Ft-ot számolgat.

jobbára már csak a napokat.

nem számít, hogyan jutott ide: hogy nem adta el magát a húspiacon bagóért, vagy csupán az életét akarta még e veszteség árán is megvásárolni?

kérem, az eredményt illetően, nem teljesen mindegy?

persze, a következmények. ó, hogyne, azok vannak bőven.

nincsenek már drága színházjegyek, az extrém szórakozások is hol vannak már?

a bőven osztogatott pénzek forrása is elapadt.

a jólét mostanában csak a napi doboz cigiben mérhető. a hosszúban, mert az olyan elegáns, és persze tovább lehet rongálni a tüdőt is.

minden áthidalható mindennel. ez is. s még mulatni is lehet közben, mert valahonnét előkerül egy zacskó dohány, meg némi papír is hozzá.

de a dohány tapló szárazzá vált az idők során. nos, ilyenkor jön jól az ismert trükk: almahéjat keverni a száraz szálak közé.

igen, de az sem mindegy meddig. hát, itt sikeresen túl lett nedvesítve. nem ég, nem füstöl, vagy csak alig.

ötletes a magyar, s ha már az, akkor mindenre azonnali kész megoldást akar.

jöjjön hát a hajszárító! csak épp a turbolenciával nem számolt a nyomorult: a finom dohányszálak úgy repültek szanaszét, hogy csipesszel sem volt összeszedni érdemes.

veszteség ez kérem, nem is akármekkora!

de, mert óvatos volt, megmaradt a fele a nedves kupacnak.

azt már befőttes üvegen belül nyomorgatta a forró levegővel, miközben jókat röhögött.

magán. meg az ötletességén, hogy nem fogtak ki rajta a dolgok.

arcán is megjelent egy jóleső, széles mosoly, mikor először sikerült kézzel megsodornia egy majdnem tökéletes szálat.

és így cserélődnek le lassan a luxus dolgok. egy tábla jóféle csoki vs  egy doboz cigi?

a döntés egyértelmű. mellé, a napi tb támogatott gyógyszeradagok tömkelege, és már meg is van a dézsávü életérzés!

hogy szánalmas?

igen, az, de ha színpadon van, a nézői nem látják, akik pedig ismerik a kulisszatitkokat, kegyesen hallgatnak.

és, hogy lesz-e jobb?

ó, hát persze!

csak fog-e már akkora számítani bármi is?

mert közben mentálisan lejjebb van, mint azt bárki is, csak sejtené!

mint régen az asszonyok a fűzőjüket, éppoly szorosra húzza magán az álarcot.

mosolyog, ha kell, hiszen megérdemlik a népek!

és a szívén ejtett, már gennyedző sebet is fedi a bőre.

azt meg ugyan ki látja ugyan, hogy rendre kihullanak, s törnek ezer darabra a tárgyak, ha csak eszébe jut az a Valaki!

legfeljebb gyakrabban pórszívózik.

néha eszébe jut, ha több bankót számlálnának ujjai, a szívének sebe is kisebb lenne?

mert olykor felvillan benne, talán ez is oka a seb terjedésének.

mert már nem olyan csábító, már nem olyan vonzó az anyagi önállóságának hiánya.

mert kérem, ha nincs kalács az asztalon, már nincs szerelem se?

hogy kilóra minden eladó? igen, úgy tűnik.

ja, ha látjátok valahol, dobjatok neki egy hosszú kék multit, csak úgy, szánalomból.