Angyalok közt
Azt mondtad: angyal.
Igen. Olykor úgy éreztem, az vagyok,
Hisz általad mindig szárnyaltam.
Lágyan, finoman emeltél a magasba,
S én némán hulltam a karodba.
Táncoltam a fellegekkel.
A Napot öleltem, hisz az oly meleg.
A Holdat csak bámulni mertem,
Melynek fénye reggelig reánk ragyogott.
Igen, láttad, ilyenkor boldog vagyok.
A külvilág zaja tőlünk messze járt.
Létezésed hangjai puhán öleltek át.
Ó, bár csak mindig ott, fenn járhatnék!
És mindazt a csodát érezhetném még,
S angyalok közt, újra élhetnék!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.