Anyámlánya

nos, addig jártam szerelőtől szerelőig /no, legyünk korrektek: csak a másodikig, de a többes számú, kissé jobban jelzi buzgalmamat/,  mígnem rájöttem, korábban bizony rossz helyen jártam.

de ki tudhatja ezt akkor épp, mikor ottan jár, ahol utólag kiderül: nem kellet volna.

bár ez részigaszság, mert elemeiben elemezve, jól végezte dolgát, csak éppen a legegyszerűbb "feladatnál" kapott vizsgadrukkot.

ha rosszmájú lennék, mondanám, hogy dillettáns, ám ez elhamarkodott ítélet lenne.

a lényeg: a kórkép a túlméretezett belsőben realizálódott, és olyannyira, hogy a szelep totálisan kitört, ezért is a hirtelen, viharsebes deffekt. /magam is az lévén, úgy tűnik toleránsak a hozzám közel álló tárgyak is/.

akár megközelíthetném a dolgot úgy is, hogy nagyon ügyes, mert hogy sikerült begyömöszkölnie egy túlméretes darabot, és azt még életben is volt képes tartani "távvezérléssel" kb. másfél hétig.

bizodalmam akkor akkorára volt méretezve, mint az előrelátásom: vettem egy tartalékbelsőt mesteremtől.

hát persze, hogy épp akkorát, mint a már benne lévő.

viszont szelepkompatibilitás hiánya miatt elsétáltam vaktában egy épp útbaeső szervízbe, hogy ugyan már, leheljenek életet-levegőt a kezemben a városon véghurcibált hátsókerékbe, meghagyván a pontos paramétereket a nyomásmértékre vonatkozó irányba.

eme művelet elvégzése után boldogan sétáltam a Múzeum körúton, miközben egy rég lezárt nyilvános illemhely mellet, szóba elegyedtem egy korosabb túrista házaspárral, kik ott álldogálva azt a benyomást keltették bennem, szükséghelyzetben vannak.

kiderült, semmi ilyen, csak mint kihagyhatatlannak vélt látványelemként, honi általános körülményeinkről, álldogáltak ott. vonzotta őket az objektum-megtekintés. memorizálás céljából.

( hasonképpen, mint minket, magyarokat a rég bezárt orosz laktanyák még most is rejtelmes belső, szervezeti-szerkezeti maradványainak hajdan volt titkos világa)

őket magukra hagyva éreztem, egyre inkább erősödöm.

a kőkemény kerék egyre lágyabbnak tűnt, hát engedtem a szorításon, mely némileg a birtoklási vágyból ered: ami már a tiéd, tartsd is erősen.

mígnem konstatáltam a tényt. nem én fejlődtem ily hirtelen mértékben, hanem a levegő kivánkozott ki; a levegőbe. a szabadba.

túl messze nem járván, visszasétáltam az alighogy elhagyott helyszínre, mondván, ugyan tartsunk már konzíliumot, mostan akkor mi is van, csupán az alapproblematikára hagyatkozván.

kiderült, "daganatos" a beteg, el kell távolatani az elburjánzott benső/belső részeket.

és ekkor derült fény a vizsgadrukkos szaki cselekményére, ami némileg úgy hatott, mintha rövidzárlat állott volna be a korábban megtanultakba. vagy csak az információtovábbító receptorai téveszettek útvonalat épp akkor, abban a pillanatban, amikor a megfelelésazonosság mértékegységét kellett volna kiválasztania.

hozzá csak annyi érkezett vizuálisan ráható külső körülményekből; hogy valamit tennie kell!

hogy rosszul, az nem lényeg, fontos a törekvése.

ám ebből sem jöttem ki rosszul, lévén hogy hozzájutottam ilyetén egy új nyersanagyforráshoz, amiből majd alkothatok ezt-azt, talán valamit, ami már némileg kirajzolód elképzeléseim szerint, amolyan alternatív ékszerféléket foglal magában. pl.

ehhez már csak az eszközállományomat kell fejlesztenem, bővítenem.

szóval harag nincs, mint ahogyan reklamáció sem, mégha jogos volna, akkor sem.

nincs panaszkönyves ejnye-ejnye, és néven nevezés sem. meglehetősen toleráns típus vagyok, és elnéző, elvégre ő sem gép, csupán ember, és ha az orvosok tévedhetnek, emberi mivoltukra hivatkozván, ő ugyan már miért is ne.

új "emberem" elenyésző összegért meglelte a probléma alapokát, és tett is ellene.

most már csak vissza kéne helyeznem a renovált darabot, de mert nem néztem meg a fogaskerekek és a lánc pontos koreográfiáját, majd molyolok rajt' egy kicsit, mint réges régen azzal a porszívóval, amit apró darabokra szétszedtem, megjavítottam, csak épp fél napom ment rá, hogy minden a megfelelő helyére kerüljön.

meg nem magyarázható módon időnként rám jön a szedjük szét, de hogyan is rakjuk össze, lehetőleg eredeti felellás szerint az adott, több komponensű, műszaki tudásomnál fejletebb szerkezeteket.

a türelemet azért hívják annak, mert az is, és ehhez már egyenes ágon, rokoni fokon társul a kitartás is.

nos, az van! más területen is.

nem kedvelem, ha ezek hiányán múlnak lényeges dolgok.

unalom ellen, most a visszajátszás kezdődik, amolyan vitatott céleredmények analógiájára, lassított, kockánkénti üzemmódban.

majd meglátjuk mire jutok.

prevenciónak a sikertelenség ellen, vettem bérletet. afféle pótmegoldás gyanánt, az éjszakai hazatéréseim korlátozott lehetsőgére tekintettel.

mert hát, a hosszútávú gyaloglásra még doppingmentes rágyúrás szükségeltetik.

megtett táv, és az ahhoz rendelt idő, ami a sebesség konkrét meghatározásához erősen el nem hanyogolandó szerves információ egyben a szervezetem számára is.

pedig már nincs is akkora sár, csak köd.

bár ez sem rossz, mert következő fotótémám erre alapszik a közeljőre prognosztizálva.

így lesz "a minden rosszban van valami jó"-nak igazságtartalma.