Ne tegyétek!
Kopott, szakadt lelkeknek adjatok takarót!
Fonjátok azt igaz figyelemből, érintésből.
És óvjátok ébredő tavasszal, elmúló ősszel.
Gondolatban sem hagyjatok senkit magára!
Ünneplő ruhátok sose legyen hamis kellék!
Arcotokat ne hamis mosolyból rajzoljátok!
Karjaitok olykor meleg ölelésre is tárjátok,
Könnyeiteket csak igaz szívből hullajtsátok.
Az ünnepet lélekből üljétek, ne szükségből.
Mert minek kél az olyan nap, mi nem ragyog,
S miért adsz, ha csak kínos muszájból fakad?
Ha magányt látsz, ne magadért enyhítsd azt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.