ha nem mozdulok, a nyár illúzióját érzem. 
még pár órányi ereje van a napnak. 
jólesik ez az érdek nélküli cirógatás. 

balról valami furcsa nyikorgás hallik. 
fejem a hang irányába fordítom. 

a kirajzolódó kép enyhén disszonáns. 
egy szürkére kopott munkásruhába bújt elhízott test, és egy karcsú, hosszú szálú, buján vörös rózsa. 

a képet csak még eklektikusabbá teszi egy rekesz műanyagpalackos ásványvíz, s annak a lépésekkel ritmusba rendeződő nyikorgása, egy tarkón összefogott hullámos, de már javában ősz hajköteg, elkoszlott simléderes sapka, a jobb fül mögé kanyarodó nagyothallókészülék. 

a csomag terhe alatt el-elszökik egy-egy "hjaj", de a tekintet, ami végigpásztázza a rózsa szirmait, másról árulkodik. 

a szerelemnek nincs esztétikája. 

csak az ostobák hajszolják a talmi szépséget. 

nem tudom, milyen lehet annak a férfinak az asszonya, de hogy boldoggá teszi őt az embere, az sejthető. 

egy szürke, semmitmondó, napos, péntek délután.