vergődő testedből kilökted gyűrött testét
s hagytad bőrére alvadni sötét véred
miért?
szenvtelen arccal nézted csupaszságát
süket fülekkel hallgattad zokogását
neked már nem fájt
vajon közös kínotok neked fájt-e valaha?
csend
konok némaság
örökül hagyott perzselő vágy
inkább zártad volna öled szorosra!
akkor most lelke nem szenvedné a vértelen halált
idegen szemekben sem látná fakuló arcának tompa árnyát
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.