Anyámlánya

bár a napot még pirosbetűvel írják, de a gazdaság bizonyos ágazatában ez mit sem számít.

/ a gazdaságról és annak gazdaságosságáról meg annyit, hogy csak a legszükségesebb létszámmal üzemel a létesítmény/ nagy nyugalommal nyitáshoz készülődtünk, mikor nyílik az ajtó:

- elnézést, még nem vagyunk nyitva!- szólok a lefelé igyekvő idősebb párhoz. azok kissé tanácstalanul összenéznek, majd kifelé indulnak.

- esetleg tudok valamiben segíteni?- tompítom a rideg tényt.

- csak a mosdót szeretnénk használni.-rebegi a hölgy.

- megfizetjük!- tette még hozzá.

- csak sétálni indultunk...- de nem fejezi be a mondatot, mert inkább a mutatott irány felé indul. kísérője megáll a lépcsőn, jelezvén, ő aztán tényleg nem akar tolakodó lenni.

közepes lelkesedéssel a dolgom végeztem, ám az feltünt, kissé sokáig időzik a hölgy. remélem nincs rosszul- suhant át az agyamon. partnerén azonban nyoma sem volt az aggódásnak, így én sem foglalkoztam a helyzettel tovább.

már vagy negyed óra is eltelt, mikor végre megjelent a hölgy, s a táskájában kezdett matatni.

- mennyivel tartozunk?

- semmivel.

- tudna esetleg valami tisztát adni?

- mire teszik gondolni?

- valami erősre, de tiszta legyen!

- ne haragudjon, de azt nem tehetem. még nem vagyunk nyitva, de addig is tessenek helyet foglalni.

- ááá, annyira nem fontos! csak a kedvességét akartuk meghálálni.

- ugyan, tessék csak hagyni! nincs kötelező fogyasztás. a szabályt be kell ugyan tartanunk, de amit tehetünk, azt azért megtesszük.

- köszönöm kedveském! és boldog ünnepeket magácskának! - és még diszkréten áthajolva odasúgta az ajtó fölött: - hagytam bent valamit. majd legyen kedves kivenni.

- ó, nem kellett volna! szívesen segítek, ha tudok. - szabadkoztam kissé zavartan.

- további kellemes napot önöknek!- köszöntem el a jólszituált hölgytől, s kísérőjétől.

a férfi már kint állt az utcán. köszöntésként egyik karját felém lendítette, másikkal asszonya után nyúlt, ki kissé nehézkesen lépkedtek fel a lépcsőn. talán a csontjai nem mozogtak már úgy, vagy a bunda rótt rá túl nagy terhet.

kis idő múltán eszembe jutott  " hagytam bent valamit. majd legyen kedves kivenni.". meg kéne nézni. talán némi apró, vagy egy tábla csoki a kézszárítón. hogy milyen kedvesek az emberek. fizetnének minden kis apróságért. majd odaadom a srácoknak. na jól van. megyek, megnézem.

belépve az előtérbe, rögtön elment a kedvem a nézelődéstől. a francba! - mormogtam magamban, majd visszaléptem ideiglenes gázálarcért. immár kellően felfegykervezve, visszatértem a terepre. túl azon, hogy a látottak alapján erős tereprendezésre volt szükség, most már ott motoszkált a fejemben a "csomag" is. vajon, mi lehet az? szememet gyorsan végigfutattam a lehetséges pontokon, de sehol semmi.

úgy kell nekem! nesze neked érdekmentes segítség! - majd egy mély lélegzettel tiszta levegőt tárolva a tüdőmben, nekiláttam takarítani. egyszercsak a döbbenettől a rongy is megállt a kezemben.

naa, ne! ezt nem hiszem el! - a kagyló mögött, alig láthatóan ott volt a csomag.

egy épphogy kivehető fehér bugyi, amit vastagon borított a bélsár.

és a padkáról egy csupafoltos wc-papír vigyorgott rám.