vakmerő, hittel teli emberek.
vagy már-már őrültek?
ah, mindegy is.
a manézst szájtátva bámuló közönség nem érzi az izzadságszagot, csak a pillanat ámulata az övék.
mint ahogyan azé az 1912-es párizsi tömegé is, akik sötét kabátjaikban dideregve felfelé bámulva lesték a semmit.
de a "semmiben", onnan fentről, csak sejlik a tömeg.
a kettő között pedig ott feszül az elszántság, a félelem legyőzésének hihetetlen vágya, és a siker kétségtelen hite.
a homályos kockákról is tisztán átjön az a gyomorban lévő, semmivel össze nem hasonlítható izgalom, amit Franz Reichelt (osztrák szabó) érezhetett.
találmányát, egy kabáttal kombinált ejtőernyőt akart tesztelni, amiben annyira bízott, hogy másnak nem is engedte át a siker lehetséges mámorát.
de csak a zuhanás szédülete lett az övé, s a hihetetlen rövid vég.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.