évekkel ezelőtt, egy korai hajnali órán, mikor még mindenki az igazaknak mondott álmát szuszogta jó meleg paplanja alatt, láttam meg őt:
Ebek sorsa
Hideg téli hajnalon.
Kihalt utcák közt jeges szél süvít.
Őrült rohanását nincs, mi megállítsa.
Ágát veszetett faleveleket emel a magasba.
Magányomat kivert kuvasz osztja.
Lassú, minden mindegy léptekkel vánszorog.
Mélabús tekintettel keresi, mi talán övé sosem volt.
Kicsapott kutyák éhének bére koncként sem üli gyomrát.
Szőrének fénye a múlté. Mára már megkopott.
Hűsége hitehagyott. Felvillanó fények közt imbolyog.
Lépte nem sietős. Hova menne, onnét kiverték.
Tegnap még vackáról ugatta a világot.
Ma már a holdat sem vonítja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.