hetek kérdése csak, hogy elkezdődik új élete.

de egyáltalán vajon van-e olyan, hogy új élet?

neki van. bizonyos értelemben.

alig pár éve a feneketlen mélyésgbe, a végzetbe vetette magát.

már nem akart fényeket látni, árnyak közt bújkálni, nem akart már kérdésekre sem felelni. már semmit nem akart.

ám a sors másként döntött.

évekid dühös, haragvó volt. büntetésnek érzett minden ébredő hajnalt.

életre ítélték.

de ez az élet nem volt új élet. a sejtjei, a haja színe a régi volt. és a rémálmai is ismerősen köszöntek vissza.

csak az érzései tüntek el, majd a szavak olvadtak a szürke semmibe.

így ment ez hosszú éveken át.

sosem hagyták magára, de magányos maradt. eltemette magát a képzelt fájdalmaiba.

és valamikor nem is oly rég, lassan-lassan ébredni kezdtek a szavak, reménykedni az érintések.

már a télben is a tavasz virult, és belül, mélyen, hol senki sem láthatta:forróság emésztette.

nem akart elhamvadni, semmivé válni.

élni akart. nagyon.

újból érezni, beszélni, dédelgetni vágyott.

és őrizni a titkot, egy másféle élet titkát, melyben ott lapul a múlt.

a múlt, mely kincsé teszi a jelent.