Anyámlánya

már az elején tartanom kell magam a korrektséghez.

és ez nem kis feladat, hiszen a tücsök-szöcske-sáska tévedhetetlen beazonosítására rögtön több variációt is leltem a neten.

nem ám, annoi vidéki némber módjára, hinni az ottani, akkori népek adta ismereteknek!

meg aztán, hol van is az már!

biológiatanárom etessen velem nyárson ilyet, ha tudnám most a pontos faji titulusát annak az egyednek, amiről most szó lészen.

segítségül hívtam az nagy tudástárat, amit úgy hívnak: internet.

de mi lett ebből?

még nagyobb káosz. a google-n talált képek alatti szövegek írták ezt is, azt is. csak épp konzekvens átfedés nem volt fellelhető.

nosza, akkor irány a wikipédia.

első felhúzódása szedetlen szemöldökömnek: szöcskére találat: 2!  de egyik sem az, amit valójában látni szerettem volna. ez meg egyenesen döbbenet volt. mármint elnevezésileg.

a sáskára már dobott is valami rövidet. / nem, nem felest!/, de merőben mást, mint előzőekben. a többi találattól most eltekintenék.

a tücsök időközben diszkrimináltatott, mint esetleges identitás, lévén, tuti nem az volt!

akkor hát, maradnék az egyenesszárnyúnál a későbbiekben, ha lehetne.

szóval: rendszeres vasánapi elfoglaltságaim egyike után jövök fel - a Blahánál lévő lépcsősoron - a fény felé, amikor is az egyik lábamat a másik után momentum közben meglátok egy, a burkolattal színazonos "valamit".

indulattól mentes mozdulattal lehajolok, elkapom, fogva tartom, megszemlélem, majd magamnál tartom.

első gondolatként megmentőjéül avanzsálva elő ezzel a tettel, hogy majd másodpercek múltán indirekt gyilkosává lehessek idővel.

de e kettő közé újabb program időzült, így hát vittem magammal.

nem, nem dobozban, papírzsepiben, tatyóban, zsebben, meg még ki tudja hol, hanem házias tevékenységeken edzett ujjaim közt.

tettem ezt kellő gondossággal: szárnyai mellé finoman odafogva ugrólábait, nehogy már a nagy kapálódzásban elveszejtse azokat!

így utaztunk a Keletiig busszal, onnét meg trolival tovább.

közben rajta tartottam a szemem, nehogy szökéssel próbálkozzon már!

közérdekű szerelvények utasterét elhagyva sétálgattunk tovább.

cél a Lovi.

hát hová a bánatba is vihetnék egy rovart így vasárnap délnek utánna, mint a lóversenypályára?

kiérkezvén csatlakoztam az általam ismert szocializált egyedekhez, kik rám még csak-csak ügyet vetettek, de a velem lévőre már nemigen.

nem is látták!

no, ezen segítettem egy rávezető " látjátok mi van a kezemben?" kérdő mondattal.

meglepett volna, ha meglepődnek.

szokottá vált számukra infantilizmusom különböző súlyosságú megnyilvánulása, de tény, ilyet azért még eddig tőlem, ők, még nem.

kérdezték barátilag, mik is lennének szándékaim azzal a valamivel?

- hát viszem haza eledelül.

- na, ne! inkább engedd szabadon!

nehezen, de hajlottam a logikus érvelésre, és végül is szabadon engedtem.

mire, abban a pillanatban jött is a gyors reakció:

" inkább a lovak tapossák agyon!"

utóinformáció: 1. a kéz, melyen a kevéssé manikűrözött szarufedő van, nem az enyém. képtalálatok közül vagyon plagizálva, illusztrácó gyanánt.

                       2. a pestiek még (szlengben) a 17-es villamost becézik/ték sárga szöcskének