a gyerekkori várakozásról valahogy mindíg a zöldrefestett, számozott postaládák jutnak eszembe.
ezek a keskeny, dobozszerű, kulccsal nyíló szerkezetek annyi, de annyi titkot rejtettek.
már arra is mindíg olyan odaadással vártam, hogy jelezzék, indulhatok végre a POSTALÁDÁHOZ.
mintha valami furcsa varázs ülte volna meg ezeket a hideg fémkalitkákat, telve titkokkal: Képesújság, Szabadföld, Lottószelvények, Levelek, Táviratok.
rendre megvolt az ideje, hogy mikor érkezik a zölddobozos Moszkvics. általában 10 körül.
magasra csapó porfelhő jelezte, rákanyarodott a düllőútra, s nemsokára ideér.
de én már jóval érkezése előtt ott voltam. a ládikák alá guggolva, békaszéket fontam, s élveztem a napsütést, az előttem elterülő semlyéken legelésző bamba tehenek látványát. olykor az eget lestem, kutatva rajta a felhőkből kirajzolódó alakokat.
mintha másra nem is vártam volna akkoriban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bodzavirag · http://teregetes.blog.hu 2007.12.19. 00:02:57