Anyámlánya

hír ez kérem, igen csak.

lévén, hogy életemben nem kocsmáztam. legalább is a minapig nem.

ad hoc túl is lendültem ezen a hiányosságomon.

bár ez sem volt az a klasszikus, mármint a részvételemet illetően, de amúgy nagyon ott volt!

füst, könyöklős-vörös csempés, kioszkos asztalok, mérsékelten illuminált emberek, biliárdozás, jó kis dumálás, kinek sör, kinek cappucino.

/nekem a cappucino!!!, csak hogy tiszta legyen a kép!/

illusztrálásul, ez meg itt, csak a stílus végett, autentikus forrásból:

fotó: már megint mobil :-)

olykor, ha az orrunknál is tovább...

s azon belül, még ezt is...

a szél fittyet, akarom mondani, buckákat hányt a hajnali melómra.

most kezdhetem előlről.

és még csak a forralt bort se szeretem.

a sínadrágom meg valahol, rejtett helyen téli álmát alussza.

remélem, nem fogok megfagyni.

és hajnalban sem, amikor haza kéne majd jönnöm.

amúgy, kiváló edzésterv a lapátolás.

kedvemre van.

így, reggelhez közeledvén, néha eszembe jut pár hajmeresztő, zsibbasztó, elmeroggyant gondolat.

példának okáért, valami effélék:

az indiánok azért skalpoltak, mert tudták, hogy az ember egyik legérzékennyeb testfelülete, a fejbőre?

vagy azért, mert köztük is volt pár kopasz, és kellett nekik parókának?

ja, és még egy fura, fordított jelenség, csak azért, mert cseppet sem kapcsolódik ide:

alig pár órával ezelőtt még - 12 fok volt, most meg "csak" - 8.

nem fordítva kéne lennie?

igen, mindez a hóban.

mert a jól végzett munka örömére, megjutalmaztam magamat azzal, hogy hanyattvágódtam benne.

és csak azért nem kezdtem el angyalszárnyat kalimpálni, mert még  egy-két lélek bolyongott az utcán, és hát mások szeme láttára, illik kicsit decensen viselkedni.

no, azért nem annyira, hogy a friss, üde lepelben meg ne hemperedjek!

csak semmi gyerekkor, meg analízis!

mert akkor még, tudtam viselkedni, így hát nem azt az időt élem újra.

ám, nevezhetném ezt afféle hiánypótlásnak, vagy az önfegyelem pillanatnyi szabadságolásának is.

a lényeg: jó volt, és élveztem, hogy kedvemre kaparhatom a betonról a félig letaposott havat.

hogy a szomszédok mit szóltak a fülsértő éjjeli karizsmálásomhoz?

most még semmit.

majd holnap.

de akkor meg nem leszek itthon.

ja, és nem építettem hóembert, pedig igen nagy késztetésem volt rá!  :-)

végre a tél önmagához tért!

olyan régóta vártam, hogy a friss hó ropogást halljam a talpam alatt.

és kivételesen, s önkényesen le is léptem a munkaidőm lejárta előtt fél órával, hogy több időm legyen a nyugis hólapátolásra, amit nagyon, de nagyon élvezek.

éjszaka, mikor senki sem jár az utcán, és csak hull, egyre csak hull a hó, és elfedi a tájat, minden sokkal szebb.

és jó, hogy zavartalanul lehet állni, és csodálni, milyen pazar is így minden.

szinte fáj, hogy ezt a gyönyörű puhaságot szétszaggatja a hólapát.

/ostoba urbanizáció! mennyire ellenék most egy csendes hegyi vittyilóban, és ülnék az ablakpárkányon, meg innám a jó forró, narancsos-szegfűszeges teámat /

de legalább megadatnak az éjszakák csendes csodái.

ritkán áhítozom vizuális sziesztára, de nem is igazán tudnék "lazítani", mert az álmaim önmagukban is "látnivalók".

csak ott az agyam a sötétkamrám.

bár ott nincs túlexponált kép.

néha arra vágyom, bárcsak leképezhetőek lennének jpg.-re.

tudósok figyelem! újabb terepe ez a kutatásnak.

akkor csak csendben ülünk, s némán elmerengünk.

a látvány önkényeztető öröme.

kép: mobil

/ ps: a kép duplázása nem véletlen, elvégre két szemem van. /

elégikus nosztalgia: mentholos Airwaves Drops

valamiként, és a szituáció hasonlóságaként belopódzott boldogult nagymamámtól ellesett praktika:

- a sütőfelületre / lernibe/re; főzőrészre / illetéktelenül odatolakvó, és ott bűzös füstöt okádó zsír és olajszerű anyagok kissé humánkompatibilissabbá tételéhez végy az adott terület viszonyalatában annyi sót, amennyi teljesen befedi a kritikus területet.

- a másodikat momentán elfelejtettem, de ha eszembe jut, idevésem.

- fentiek kapcsán jött még elő, egy közel egy évtizedes emlék: otthontól távoltöltött időszak alatt kellett megküzdenem "nyers hústömbből hogyan is nyerjünk rántotthúshoz való formát?" feladattal.

lévén a terep hegyvidéki, kő- és szikladarabok hemzsegtek szerteszét. ennek megfelelően a'la Irma-Vilma módjára adoptált eljárással, két kődarab közé szorítva a steril nylonba cuccolt darabokat lapítgatni kezdtem. az eredmény kielégítő, s az ebéd elegendő lett.

periférikusan kapcsolódó: kezelhetetlennek vélt vajegységünket megszelídíthetővé tehetjük sajtreszelővel. sőt! még időlegesen egyedileg formatervezetté is !

egyszerre szánalmas, és röhelyes.

mást nem igen tudnék rá mondani.

mintha már a globális felmelegedés vészharangja miatt ez nem is lenne várható.

mármint a mínuszok.

arról nem is szólva, hogy hány busz karbantartását lehetett volna kifizetni azoknak a lúzereknek a prémiumjából, végkielégítéséből, fizetéséből, akik bezsebelték azt, amit normális erkölcsi értékrend szerint nem is lett volna szabad. - szerintem -

de hát jó pénzért /majdnem/ mindenki eladó.

mondhatni kilóra megvehető. és aki kövérebb, az jobban jár. sicc!

egy apró részlet a cikkből: "A közösségi közlekedés azonban biztosított, a buszok követési ideje a megállapított 10 perc helyett egyes helyeken néhány perccel megnőtt."

és ugyanebben a blokkban, ugyanez mégegyszer, kicsit ugyanúgy, kicsit mégis másként:

"a várakozási idők egyes helyeken 7-8 percről fél órára nőttek."

ezt hívják ugye kommunikációs hibának. vagy bármi másnak.

összeségében nem szokatlan az egész.

és nem elég hansúlyozni!

így látja ezt Andi is, ki a Zakuszka tanya kivételes személyisége.

ajánlom az ő blogját, mert az élet rosszabbik oldalát mutatja be keserédes humorával, de cseppet sem idelogizálva, tanulságos, és sajnos igaz történetekkel teli.

de szolgál még saját tervezésű, egyedi karácsonyi ajándéknakvalókkal is, csak böngészni kell a posztjai közt.

az élet tele meglepetésekkel.

üde, friss, életteli, magávalragadó mosolygóssal.

                 szeretem, amint az idő múlása egyes tárgyakon megmutatkozik, s finoman, pókhálószerűen körbeszövi azt.

mint ezen az esendő nőalakon, s lágy formáit övező "kelmén" is. alig pár hét alatt.

/néhány bejegyzéssel ezelőtt, egy gondolathoz kapcsoltan, már szerepelt, de azóta további nyomot hagyott rajta az idő /

fotó: mobil

másnak nem is igazán nevezhetném.

felvezető szálát Döglött Macska egyik kommentje adja, másikat meg egy e-mail kapcsán felvillanó, régi filélményem, az Elefántember.

és aztán elkezdtem keresgetni a neten, és egy igen tematikus szálra fűzött sort találtam.

ez a szál pedig nem más, mint maga az ember, ki csak addig a teremtés csodája, míg valami apró kis gikszer be nem csúszik ide-oda.

vagy az elmébe, vagy a szervi működésének mechanizmusába.

aztán ezekből egy-két tálentumos rendező által, film-remekek kerülhettek elénk.

akkor aztán van hadd-el hadd!

meg jajj Istenem!

meg hát ezt nem is gondoltam volna!

és hogy ezt mivel "érdemeltem" én ki?

aztán pedig, hogy ezt most akkor, miért is?

és éppen szombat hajnal egykor, meg hétfő délután?

hova tegyem akkor most ezeket  / gondolatilag-érzelmileg / én?

hát, így van ez, ha az embernek IGAZI barátai vannak: tesznek róla, hogy az embernek lánya, még csak erről megfeledkezni se tudjon, már ha amúgy is képes lenne erre.

és igen. lehet hápogni, meg értetlenkedni, meg zavartnak lenni, és napokig ezen pörögni.

aztán meg: nap, mint nap szembesülni a fentiek megfogható következményeivel, meg a kevésbé megfoghatóakkal is.

és hitetlenkedve mesélni, hogy én ezt nem is, azt meg pláne nem!

amire a válasz: " ha én nekem ilyen barátaim lennének!..."

igen! nekem ilyenek vannak!

Őket dobta a gép!

aztán lehet szépen tovább elmélkedni, hogy milyen a sors, meg a karma, és az élet, úgy egyáltalán.

és persze válasz nincs, csak talány. jó, sok.

mert a NAGY FEHÉR CSODA meg Archie Shepp & Dar Gnawa valamiképpen találkoztak.

nálam. anélkül, hogy amúgy bármi közük is lenne a másikhoz.

föleg, hogy a NAGY FEHÉR CSODA, egy garanciás mosógép, Archie pediglen jazz zenész / amúgy, most még koncertjegyformátumban/.

mert, hogy ezek a meglepiajándékok érkeztek hozzám az elmúlt két napban azoktól az emberektől, akiket  a barátaimnak, igaznak, s őszintének nevezhetek.

jó, nagyon jó nekem. miattuk, és értük is.

meg a sorsnak, hogy velük összehozott, lehetek még háládatos.

ha egyszer valakit beengedsz a szívedbe, az sosem távozik onnét nyomtalanul.

annyira szeretem nézni a decemberi éjjeleken is virágzó rózsákat, melyeknek még a színűk is él, miközben már járnak a mínuszok.

nappal nem oly talányosak, mint az álmok idején.

vagy kezdődő skrizofénia?

magam sem tudom.

olykor úgy érzem, kétféle életet élek.

egy láthatót, és egy elképzeltet.

és e kettő, kicsit sem hasonlít egymásra.

hogy melyik a jobb, az változó, mert a valóság jobb, mint az elképzelt fájdalmas hiánya.