HTML

GONDOLAT

"Csányi Vilmos: Embernek lenni rendkívül strapás, mert az ember egy konstruktív, gondolkodó lény, de hát ez az élet egyetlen értelme, hogy igyekszünk embermivoltunknak megfelelni."

LEGÚJABB TÉMÁK

  • Cutofftheirheads: Verebek Megmentője, vagy Szentanyja lettél.. a repülő jószágoknak is! :) (2014.08.03. 05:48) megtollasodtam!
  • Cutofftheirheads: csak ne hasadjon meg a hajnal :) (2014.08.02. 16:41) hajnalok
  • Cutofftheirheads: Ez nagyon szép. A képpel együtt még szebb :) (2014.08.02. 16:39)
  • at_menet: ó, ezt igazán köszönöm! megosztom azzal, akit ez érint. én csak csodálom. :-) (2013.11.07. 01:52) Hang Drum
  • at_menet: :-) néha egy ilyen apróság is annyi jóérzést tud belopni az ember életébe! Ufo 54! örülök, hogy Ne... (2012.02.17. 19:48) 5 Ft / nap =.......

SZÖVEGLÁDA


KALITKA

Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

2009.12.11. 03:44 lábasjószág

Astoria

a képen látható férfi minden tekintetben, és a szó klasszikus értelmében is: úriember.

dacára az összképnek.

mert, bár rászorult mások adott pillanatnyi hangulatából fakadó adományára / alamizsnájára/, de azt valami egészen különös, és hanyag eleganciával tette.

egyszerűen, mintha csak egy parkban, padon ülne, látszólag egykedvűen, ráérősen olvasgatott.

és a csizmája is ragyogó tiszta volt, mintegy megtisztelve ezzel azokat, akik odadobták, jobb esetben a kezébe adták azt a pár száz forintot.

nekem gyengéim ezek az emberek. volt, akikkel hosszú heteken át, "kapcsolatban" voltam.

beszélgettünk, miközben megkapták, amit nekik szántam.

az úrral is váltottam pár szót, minek utána  a lépcsőn lefelé haladtomban, szokatlan látványa visszafordulásra késztetett, mert pillanatok alatt magammal "vittem" őt.

hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegyiküknek adok, hisz az eleve lehetetlen.

és hát a bérkoldusok, kik másnak kénytelenek, vagy netán önként adják azt, amiért ilyen-olyan módon, de még is csak megdolgoznak, már félig-meddig immuninsá tettek.

de lehet azt érezni, látni, mikor valakinek valóban az életben maradását szolgálja egy pogácsa, vagy csak némi apró.

de, ő, valahogy mindenképpen eltért azoktól, kiket eddig láttam.

megragadott a jelensége.

kép: mobil

 

Szólj hozzá!


2009.12.11. 02:23 lábasjószág

késő éji vigyorgás a 940-esen

 

ritkán adódik az emberlányának olyan rendhagyó élménye, mint a mai.
különösképp tekintettel a külső hőmérséklet, és az egyenes arányú alapkedve vonatkozásában.
 
mert így, télidőtájt, jobbára mindkettő alacsonyan van.
 
ám, mindez totálisan felülíródik, ha az épp aktuális járat idő előtt beáll a megállóba, és nem fagyoskodik sokadmagával a lámpák világította esőcseppek alatt, s nem arra figyel, vajon mikor vált nagyobb fordulatszámra a motor, és akar beállni az indulási pontra, hanem már járatidő előtt fel lehet szállni, sőt! emberünk különös figyelmességről tesz tanúbizonyságot.
úgyismint: kiszáll a vezetőfülkéből, "alázattal" lehajol kedves utasunk lábaihoz, majd egy határozott mozdulattal feljebb csavarja a fűtést, hozzátéve; hogy bár sokkal melegebb ugyan nem lesz, de valamelyest talán mégis.
 
ezt követően előzékenyen kiszól az első ajtón a még lent várakozóknak, hogy van még idejük, hisz' csak 12 perc múlva indul, de addig becsukja az ajtót, ne hűljön ki a busz mégjobban, de akaratuk szerint a középső ajtó gombját megnyomva, kényelmesen elhelyezhetik testüket az utastérben.
 
mindezenközben azért arra is készséggel ad választ, melyik megállónál kell leszállnia a kérdezőnek, és hogy azt milyen megállók előzik meg, esélyt adva ezzel az időbeni kászálódásnak.
 
no, és akkor indulás a megadott időben.
 
ám, alig 2 perc múlva ijedt, dermedt tekintetek villannak össze, néhányan: "jézus! rossz járatra szálltunk!" narrációval konstatálják, bizony nem az a kép jön be kintről, mint ahogyan azt megszokták.
 
naná! hiszen a figyelmes sofőr rossz felé ment, s hát egy busszal visszatérni az eredeti útvonalra, nem egy egyszerű hadművelet.
 
így kerültük meg kétszer a Kosztolányit.
 
mindezt, mármint a tévedését, készségesen elismeri.
mikor végre mindez világossá vált mindenki számára, megkönnyebbült nevetéssel nyugtázták az emberek.
 
és ez a jókedv megmaradt jó pár megállón át, s csak épp annyira fogyott, mint a még fentlévők száma.
 
az már csak plusz adalék, hogy minden egyes helyen, ahol nem kellett időznie, a berregővel jelezte: elhagyott egy megállót, mert ha netán valakinek a megállók száma alapján van tájékozódási alappontja, az se kerüljön kínos helyzetbe, s kelljen visszakutyagolnia az éjszakában.
 
szóval: így is lehet közlekedni. derűsen, még leszállás után is mosollyal lépdelve hazafelé.
 

 

1 komment


2009.12.09. 11:52 lábasjószág

ilyen egy abszolút balfék

annyira jellemző, hogy itt, nálunk, kis hazánkban, mindent, ami nincs lebetonozva, azt biz'a ellopják.

vagy legalább is megpróbálják.

1 komment


2009.12.09. 04:31 lábasjószág

közelgő ünnepek

furcsán, szinte megfoghatatlan előzmények után, jó néhány éve hunyt ki belőlem az ünnepi áhitat.

de a fényáras díszekbe öltözött várost, és az azon keresztül való hazautat nagyon kedvelem.

csak az illúzióromboló, amikor néhol még februárban is ugyanez a kép fogad.

azt mindig sajnáltam, hogy egyszer sem sikerült eddig eljutnom az éjféli misére. imádom a templomi orgonák semmihez sem hasonlítható, minden sejtet átható hangját.

 

talán, majd most, részese lehetek ennek a kellemesen borzongató élménynek is.

és ezen időszakban lesz az is, hogy hosszú évek után, sem karácsonykor, sem szilveszterkor nem fogok dolgozni.

így lesz majd időm olvasni, barátokat látogatni, várakozni arra, amire talán nem is szabadna.

de leginkább majd, jut időm magamra, az elmélkedésekre, mik elkerülhetetlenül felszaporodtak.

a jövő év tervei is nagyjából összeálltak már.

igaz, csaltam egy kicsit, hisz némelyik felé már mostanság tettem lépéseket.

szeretem a terveim felé vezető utakat.

s nem bánom azt sem, ha egyikhez-másikhoz, kissé göröngyös szakaszon át érhetek el.

Szólj hozzá!


2009.12.09. 03:05 lábasjószág

jó játék

annak is nevezhetném, de jobbára stilizált Qanyázás.

de, hogy ne ragadtassam el magam ennyire, inkább közelíteném meg arról az oldalról, hogy szókincsfejlesztő.

mert a gépemen valami rejtélyes oknál fogva, időnként megmakacsolják magukat a billentyűk.

s, hogy rá ne unjak, nem mindenkor ugyanazok.

ebből adódóan két lehetőségem van: vagy újraindítom a gépet, s akkor talán esélyem van a kontaktjavulásra, vagy nem.

persze, hogy inkább vagy nem.

nos, ekkor jön a hogyan is írjuk le azt a szót más szóval, hogy mindezen közben értelmét ne veszítse az adott mondat, vagy gondolatsor, mert e korrekció nélkül könnyen vétenék a helyesírási szabály ellen.

minek is azt már fokozni, ami amúgy sem igazán az.

szóval, nem kis feladat mindez, hiszen néha még magamat is nehéz követnem nekem.

szóilag.

ha meg bennem van a lendület, nincs kedvem máskorra halasztani, mert vagy elfelejtem, mit is akartam volna írni, vagy már kedvem sincs hozzá.

így, hogy gondolataim ne vesszenek "kárba", inkább elmém feneketlen zsákjában kutatgatok hasonlóan értelmezhető szavak után.

ez még annyira nem is lenne baj, de komolyabb türelmet az igényel, amikor egy-egy helyre az adott jelszavaimmal nem tudok belépni.

néhányat, a szisztematikusan nem működőnek vélt billentyűk hatására, megváltoztattam. ám következőleg jött a feketeleves, azok közül sem volt mindenik aktivizálható. 

hát már az az idea is felmerült, hogy veszek egy külön klaviatúrát, amit USB-vel csatlakoztatok, de akkor meg az USB-s csatlakozási lehetőségeimet csökkenteném a felére, ami nem a legjobb megoldás, lévén, hogy az egyik bemenet állandóan foglalt a mobilnet miatt.

biztosan van még számos alternatíva, de én az "egyszerűbbet" választottam: a türelmesen helyettesősdit.

Szólj hozzá!


2009.12.09. 02:18 lábasjószág

jómagam vs sárkányivadék

néhány napja szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy parás vagyok.

új volt ez nekem, hiszen nem igazán jellemző a frász okozta hipertóniás tünet.

de mert hatása, mármint a hirtelen változás okozta szervi egyensúlyvesztés nem túl preventívnek tekinthető az élettartam grafikonjára nézvést; gondoltam, innentől akkor edzés van.

jobban mondva, szoktatás.

vizuálisan, már hosszú hetek elteltével, mondhatni profi az alapozás.

de hát ez messze nem az igazi.

hiányzik a legfontossabb, a testi kontakt, a közös gyakorlat.

minő szerencse, most még én vagyok ugyan az erősebb, de az ijesztgethetőbb is.

hétvégén úgy kaptam vissza a kezem egy kedvesnek szánt mozdulat után, mintha 22O vágott volna meg.

mese nincs, míg az erőviszonyok nekem kedveznek, diktatúrát vezetek be.

később már visszavonhatatlanul kicsúszhatnak az események a kezeimből.

így, minden éjjel, mert hát mikor máskor?, szeretgetés van beiktatva.

mert bár mondani ugyan mondom neki, de sok visszajelzés nem érkezik.

hát akkor érezze, ha már netán nem venné a lapot szavak által.

nem várhatom meg, míg elérve az érettsége korát, majd egy megfelelően koordinált farokcsapással leterítsen, jobb esetben csak elgáncsoljon.

mert a technikája már most is irigylésre méltányos, pedig alig múlt negyed éves.

bevitt farokcsapásainak száma, és intenzitása nem sok biztatást rejt a jövőre nézvést.

mérete még csak erős töredéke a majdaninak, ergo mostani erőnléte is csak ízelítő.

reagálása ugyan természetes, sőt! teljesen helyén van, de lehet rajta árnyalni.

mostanában ez folyik épp.

ő hagyja magát, tűri amit vele "művelek".

a végén már annyira, hogy el is alszik a tenyerem alatt.

 

 

 

 

3 komment


2009.12.08. 03:19 lábasjószág

mosoly, virágok, cserepek

van valami különös varázsa a szívből-lélekből fakadónak.

felszabadít, és könyeddé teszi az életet.

s ha onnét jön, ahonnét nem is várnánk, mert még ismeretlen, fel nem ismerhető lehetőségként lassan rajzolódik ki, mely egy új, egy másfajta életre ad lehetőséget a maga üdeségével, fiatalságával, lendületével.

nincs konkrét nagyarázata, hogy miért pont az, és pont arra mosolyog valaki.

talán a vonzerő, talán az aurák megnem határozható metszéspontjaiként keletkeznek.

meglehet, úgy működik ez is, miként egy kertész ad egy utolsó esélyt a hervadó virágnak: visszametszi, s várja az új sarjakat, az új élet megjelenését, mit önön keze által teremt meg.

ellentétben az érzéketlen, tucatttermesztővel, kinek mindegy, mert kidobja azt, miben örömét, hasznát már nem leli.

az igazi, elhívatott kertész hittel, és reménnyel, hogy munkálkodása nem volt hiábavaló, teszi a dolgát.

az esély persze így is kétirányú: vagy megmarad, és újra élni-virulni kezd a kimúlás állapotában lévő, vagy megadja magát, s hervad tovább, a teljes életképtelenség útján.

ennek eredménye csak az időn, a megfoghatatlanon múlik. a titkok világán.

s a növény létező, de valójában nem látható benső, életvágya akaratának is szerepe van mindebben.

lehet, színe, fomája már nem lesz a régi, de még így is több lesz. újra létezni kezd.

csak a kertész személye nem mindegy, ki ehhez lehetőséget ad.

"ha lehet azt mondani, mindez nem véletlen. erősen benső indíttatású".

 

minap, egy ködös éjjelen, észrevettem a kapun túl lévő házon logó cserepeket.

furcsa, kissé elvont gondolatok születtek általuk.

a gerinchez közel lévőek még szorosan simulnak egymáshoz. egymásban lelve meg a védelmet a külvilág ártalmai ellen. kitartóan dacolnak a körülményekkel.

ám a két alsó sorban lévők már feladták eme egység vágyában való tarozásuk "ösztönét".

itt-ott még érintkeznek ugyan, de a távolságuk már jól érzékelhető, s látható.

mígnem majd egy szép napon egyik-másik talán végleg leválik majd onnét.

épp úgy, mint az embei kötelékek legtöbbje.

egy darabig még érezhető, látható, magfogható az űr, s vagy úgy marad évekig, majd idővel végleg elvállnak egymástól.

földre hullnak.

némelyik törés nélkül éli túl az esést, lehetőséget adva az újbóli összeillesztéshez, ám néhányan darabokban hullnak a földre, s kerülnek végül a használhatatlannak véltek szemétdombjára.

hogy melyik lesz a szerencsés "túlélő", most még titok.

figyelem őket nap, mint nap.

számon tartom őket, akárcsak saját esélyeimet.

de most még mindkettőt a jövő homályos titka óvja.

lehetne ez áttételes képlete is az emberi viszonyoknak.

nekem, mára azzá váltak.

némelyiknek szurkolok, másoknak esélyt sem adok.

reménytelennek vélem már őket.

bár meglehet, saját szándékuk mást rejt, de gyengék, védtelenek, esendőek, és veszendő darabok ők.

Szólj hozzá!


2009.12.07. 02:28 lábasjószág

danka

minap szó volt róluk, s ma éjjel jött el az ideje, hogy képre vigyem őket.

vannak élmények, melyek lencsén át, igazából nem is közelítik meg a valóságot.

jó, ez azért technikai, és tudásbeni kérdés is.

ám ezek hiányában is, a Dunaparton eltöltött éjjeli óra minden perce megérte.

amikor az embert elragadja egy látvány, egy élmény, nem számít, hogy alighogy túlélte a 16 órás műszakot, most pedig a lábujjai készülnek fagyhalált halni, s ujjai is dermedőben már, de még marad.

áll, és néz.

nem bambul, nem érdektelenül les ki a fejéből, hanem elkapja valami különös benső láz, valami megfoghatatlan izgalom, és az öröm, mely átjárja.

igen, mert olyat láthat, amit nem sokan.

a danka sirályok nem különösebben érdekes népség.

urbanizálódásuk a szennyvízhordalékfogyasztásban testesül meg leginkább.

a legtöbben csak a szemtelenségükre, a vijjogó hangjukra, és nem igazán szépségorientált mivoltukra gondolhatnak.

ám télies estéken, úgy hét felé, elkezdenek gyülekezni az Erzsébet híd felső ívein, ami a pilléreket köti össze, és szépen, megadott ritmusban egymás mellé telepszenek, de csak az egyik oldalra, a Szabadság híd felölire.

sok százan vannak, olykor valami különös jelre mind felreppennek, és szélsebes gyorsasággal, s vijjogva örvényleni kezdenek.                                                       néhányan pihenésképpen, vagy a szédülés ellen, a vízen ringatóznak, alig észrevehető, szürkés foltokat alkottva, hogy aztán ők is bekapcsolódhassanak majd a rajba.

hiába szeretném, nem tudom a fentieket képekben visszaadni.

ami idekerül, az is csak elkenődött részlete a valós látványnak.

éjjel egykor ennyit tudtam magammal hozni onnét: mint egy látomást.

 

 

Szólj hozzá!


2009.12.05. 15:03 lábasjószág

képlet

Szólj hozzá!


2009.12.05. 04:57 lábasjószág

filléres boldogság

tegnap, mikor metróztam /óh, de rég volt ez is/, felfigyeltem egy férfira.

velem szemben ült. először csak könyvembe mélyedve utaztam, majd egy furcsa, idétlen dallam szakított ki onnét.

felnézvén, egy elragadtatott mosolyt láttam a szemközt lévő ülésen tartózkodó úr arcán, ki reményteljesen leste a körülötte lévőket, vajon képesek-e osztozni, láthatóan boldog pillanataiban.

rajtam kívűl senki nem vett róla tudomást. látszólag, mert igen is érződött a gyors megítélés: nem normális.

pedig az volt, a maga egyszerű módján.

táskájából elővarázsolta az ilyenkor kötelezővé vált giccsek közül egyet. egy hanyag, valamely távolkeleti tömegcuccokat gyártó nemzettség kultpéldányát, egy zenélő télapót, ki legott ledobta maga alól hevenyészett szánját, ám a "zenének" ez nem vetett véget.

volt nála amúgy vagy 10 darab.

az egyértelmű volt, hogy nem továbbértékesítési szándékból vitt magával ennyit.

talán bő létszámú családjának kisebbjeire, és a közelgő mikulásra tekintettel vásárolta.

hosszan, akkurátosan pakolta el, mikor látta, nem arat sikert szerzeményeivel, sőt! sokan egyenes átsorolták a szegény bolond kategóriájába.

hiába no," előírás" szerint válik az ember embertársai felé immuninssá.

így maradt hát magára derűjében.

nekem, a látvány, és a cselekvés szokatlansága miatt, még is csak élményszámba ment.

kapott is hálából egy valódi, őszinte mosolyt, mit az ő öröme csalt elő. Kép: mobil

2 komment


2009.12.05. 03:45 lábasjószág

alfa szintű hajnali álom

minapi:

kulcsok, melyek nem valaminek kezdeteként jelentek meg, hanem lezárásaként, befejezéseként egy történetnek, mely ezáltal válik majd rövidesen múlttá.

talán megérzés, mi valójában csak akkor lesz azzá, ha mindez utólag, előre nem látható időpontban, de mindenképpen, s tőlem teljesen függetlenül bekövetkezik majd.

Szólj hozzá!


2009.12.05. 03:27 lábasjószág

anamnézis

nos, addig jártam szerelőtől szerelőig /no, legyünk korrektek: csak a másodikig, de a többes számú, kissé jobban jelzi buzgalmamat/,  mígnem rájöttem, korábban bizony rossz helyen jártam.

de ki tudhatja ezt akkor épp, mikor ottan jár, ahol utólag kiderül: nem kellet volna.

bár ez részigaszság, mert elemeiben elemezve, jól végezte dolgát, csak éppen a legegyszerűbb "feladatnál" kapott vizsgadrukkot.

ha rosszmájú lennék, mondanám, hogy dillettáns, ám ez elhamarkodott ítélet lenne.

a lényeg: a kórkép a túlméretezett belsőben realizálódott, és olyannyira, hogy a szelep totálisan kitört, ezért is a hirtelen, viharsebes deffekt. /magam is az lévén, úgy tűnik toleránsak a hozzám közel álló tárgyak is/.

akár megközelíthetném a dolgot úgy is, hogy nagyon ügyes, mert hogy sikerült begyömöszkölnie egy túlméretes darabot, és azt még életben is volt képes tartani "távvezérléssel" kb. másfél hétig.

bizodalmam akkor akkorára volt méretezve, mint az előrelátásom: vettem egy tartalékbelsőt mesteremtől.

hát persze, hogy épp akkorát, mint a már benne lévő.

viszont szelepkompatibilitás hiánya miatt elsétáltam vaktában egy épp útbaeső szervízbe, hogy ugyan már, leheljenek életet-levegőt a kezemben a városon véghurcibált hátsókerékbe, meghagyván a pontos paramétereket a nyomásmértékre vonatkozó irányba.

eme művelet elvégzése után boldogan sétáltam a Múzeum körúton, miközben egy rég lezárt nyilvános illemhely mellet, szóba elegyedtem egy korosabb túrista házaspárral, kik ott álldogálva azt a benyomást keltették bennem, szükséghelyzetben vannak.

kiderült, semmi ilyen, csak mint kihagyhatatlannak vélt látványelemként, honi általános körülményeinkről, álldogáltak ott. vonzotta őket az objektum-megtekintés. memorizálás céljából.

( hasonképpen, mint minket, magyarokat a rég bezárt orosz laktanyák még most is rejtelmes belső, szervezeti-szerkezeti maradványainak hajdan volt titkos világa)

őket magukra hagyva éreztem, egyre inkább erősödöm.

a kőkemény kerék egyre lágyabbnak tűnt, hát engedtem a szorításon, mely némileg a birtoklási vágyból ered: ami már a tiéd, tartsd is erősen.

mígnem konstatáltam a tényt. nem én fejlődtem ily hirtelen mértékben, hanem a levegő kivánkozott ki; a levegőbe. a szabadba.

túl messze nem járván, visszasétáltam az alighogy elhagyott helyszínre, mondván, ugyan tartsunk már konzíliumot, mostan akkor mi is van, csupán az alapproblematikára hagyatkozván.

kiderült, "daganatos" a beteg, el kell távolatani az elburjánzott benső/belső részeket.

és ekkor derült fény a vizsgadrukkos szaki cselekményére, ami némileg úgy hatott, mintha rövidzárlat állott volna be a korábban megtanultakba. vagy csak az információtovábbító receptorai téveszettek útvonalat épp akkor, abban a pillanatban, amikor a megfelelésazonosság mértékegységét kellett volna kiválasztania.

hozzá csak annyi érkezett vizuálisan ráható külső körülményekből; hogy valamit tennie kell!

hogy rosszul, az nem lényeg, fontos a törekvése.

ám ebből sem jöttem ki rosszul, lévén hogy hozzájutottam ilyetén egy új nyersanagyforráshoz, amiből majd alkothatok ezt-azt, talán valamit, ami már némileg kirajzolód elképzeléseim szerint, amolyan alternatív ékszerféléket foglal magában. pl.

ehhez már csak az eszközállományomat kell fejlesztenem, bővítenem.

szóval harag nincs, mint ahogyan reklamáció sem, mégha jogos volna, akkor sem.

nincs panaszkönyves ejnye-ejnye, és néven nevezés sem. meglehetősen toleráns típus vagyok, és elnéző, elvégre ő sem gép, csupán ember, és ha az orvosok tévedhetnek, emberi mivoltukra hivatkozván, ő ugyan már miért is ne.

új "emberem" elenyésző összegért meglelte a probléma alapokát, és tett is ellene.

most már csak vissza kéne helyeznem a renovált darabot, de mert nem néztem meg a fogaskerekek és a lánc pontos koreográfiáját, majd molyolok rajt' egy kicsit, mint réges régen azzal a porszívóval, amit apró darabokra szétszedtem, megjavítottam, csak épp fél napom ment rá, hogy minden a megfelelő helyére kerüljön.

meg nem magyarázható módon időnként rám jön a szedjük szét, de hogyan is rakjuk össze, lehetőleg eredeti felellás szerint az adott, több komponensű, műszaki tudásomnál fejletebb szerkezeteket.

a türelemet azért hívják annak, mert az is, és ehhez már egyenes ágon, rokoni fokon társul a kitartás is.

nos, az van! más területen is.

nem kedvelem, ha ezek hiányán múlnak lényeges dolgok.

unalom ellen, most a visszajátszás kezdődik, amolyan vitatott céleredmények analógiájára, lassított, kockánkénti üzemmódban.

majd meglátjuk mire jutok.

prevenciónak a sikertelenség ellen, vettem bérletet. afféle pótmegoldás gyanánt, az éjszakai hazatéréseim korlátozott lehetsőgére tekintettel.

mert hát, a hosszútávú gyaloglásra még doppingmentes rágyúrás szükségeltetik.

megtett táv, és az ahhoz rendelt idő, ami a sebesség konkrét meghatározásához erősen el nem hanyogolandó szerves információ egyben a szervezetem számára is.

pedig már nincs is akkora sár, csak köd.

bár ez sem rossz, mert következő fotótémám erre alapszik a közeljőre prognosztizálva.

így lesz "a minden rosszban van valami jó"-nak igazságtartalma.

Szólj hozzá!


2009.12.03. 03:18 lábasjószág

egy full lúzer újabb kalandja; némi Dosztojevszkijes felütéssel

a hasonlat korántsem olyan távoli, mint ahogyan az majd esetleg úgy tűnik.

pláne, ha valaki olvasta Dosztojevszkij: Elbeszélések és kisregények című válogatások közt a Szegény emberek-et.

bővebben az utalásra most nem térnék ki.

alábbi történések előzménye: némileg alig két hete, egy napnak dél környéki szakában útban a cél felé: deffekt-idegbaj - késési önintolerancia - kemény helyzetgyakorlati ötletelés - stb.

majd: külső forrásból való navigációval történő szituációmegoldás, több órás várakozás, nagy-nagy öröm.

mindez tart minapig.

helyzet hasonló > időkordináták, távolság, időjárás- és emberi tényezők szerencsétlen metszéspontjának halmozott halmaza:

eső esett. nem kicsit.

munkamorál még létezik, ergo menni kell.

indulás előtt felmérve a felmérendő: fekete nadrág, hasonló tónusú csizma. egyik valóban vízhatlan, a másikról csak vizuálisan állítható mindez, de ezzel már a külvilágnak szánt esztétizálást már ki is végeztük.

ronda egy látvány ha valamiről lerí, bizony vizes, mikor az is!

a start remek.

emelkedőről leszáguldás = energia és időtakarékos célmegközelítés.

autós olyan, amilyen. illendően beteríti amit lehet. pláne az adott alanyt.

saras víz közlekedőedényes effektussal megindul a szempilláktól kezdve az arcon át lefelé.

látótávolság intervalluma: zéró.

úttartás: kérdéses, de no pánik, az út nem szünt meg, tehát van tovább!

lejtő alján furcsa, vonatkerekes "kattogások" begyűrűzése: naná, hogy újabb defekt.

a kérdés kérdéses: mi, és honnét már megint?

gyanú erős, valami nagyon nem stimmel.

gyors helyzetanalízis. emberhajtányú eszköz működésre alkalmatlan, tehát állapota miatt ideiglenes elhelyezéséről fénysebességgel gondoskodni kell.

mindez megoldódik. kakkuk madár módra: odacsenni, ahol semmi keresnivalója, de így legalább esély van arra, éjjelre is megmarad egyben.

további lépések: buszmegálló felkutatása. nem baj, ha épp az a busz nem áll meg, ami kéne. feladni, nem szabad.

valami majd csak megáll ott.

és lőn! poziciónálás: középső ajtó, messze a soförtől. ajtó külső nyitásmanipulátora látszólag nem működik. aztán mégis.

felszállás után dörgedelmes hang: fáradjunk már előre.

hát hogyne.

kédések: bérlet? - nincs.

             mentjegy? - nincs.

            akkor 400 Ft. - talán. á, annyi nincs.

            nos, ebben az esetben viszontlátásra. az ajtó diszkrét sziszegéssel utat enged.

/ pénz elvből. ami kell, tárgyiasult formában jelen, a többnek meg helye nincs, mert ha jön a közlekedési incidens /elütés-leütés/, akkor ne azé legyen, aki nem dolgozott meg érte/

jó, akkor jöhet a felszabadult dejavu érzés!

ettől rosszabb már nem lehet.

késés jelzésének éteri próbálkozása kipipálva, bár eredménytelenül. információfogadás hiányában.

következő műveletsor statárium gyorsasággal feláll: tovább!

ja, hát persze, hogy gyalog.

út hiányában, annak felújításának, és az esőnek együttes leképeződéseként csűdig dagonyában.

már az önfelismerés is kérdéses a sárréteg alatt.

újabb megálló.

egy másik, de újabb reménnyekkel.

körülmények már bizatóbbak: tömegszállító rendeltetésszerűen lassít, tehát meg lehet kísérelni arra feljutni.

sofőr már appatikus. baromira nem érdekli semmi, csak haladhasson.

közbeeső cél előtt alig 50 m-re, erőteljes sárga villogás.

semmi jót nem jelent. pláne nem haladást.

végtelennek ható percek után elaraszolás a fényforrás mellett, amiből előbukkanó emberalak sötét meze elsőre egy tűzszerész benyomását idézi, majd prózaibb a megfejtés, mely az őt körülhatároló kasznira reklám gyanánt írva vagyon: mobil deffektjavító, ingyenes kiszállásának elérése az ott látható szám alapján.

ej, de viccesek vagyunk! bezzeg kőolajszármazéküzemeltetésűhöz már ez is jár!

buszról leszállás egyenlő az óvodás szint gyors elérésével: minnél mélyebb víztócsa keresése, majd abba való folyamatos, és erőteljes lépésekkel való behatolásos topogás.

külső szemlélőket érdemes figyelmen kívül hagyni, mert csak így van esély arra, hogy némi, még oda nem kozmált felületi sártól valahogyan még is csak megválljunk.

a siker kérdéses, de legalább a próbálkozás, mint részvétel, azért még itt is számít.

a kronométer adott adata alapján, még van hajszálnyi esély az időbeni megérkezésnek.

óh, kegyes együtthatók! pontban, ajtón való belépéssel, úgy tűnik, megbízhatóak vagyunk!

aztán eljön a záróra, s az azt követő technikai részletek vége is. már javában éjfél után járva.

most már aztán, irány hazafelé!

tudnivaló: az éjszakai élet nem egyenértékű az éjszakai járatok használatával.

következésképpen 2 azaz kettő perccel orrhossz előtt elfüstöl az esély.

a következő 1 óra múlva.

óh, akkor most jön egy újabb mérlegelés: menni, vagy várni.

naná, hogy menni.

pláne, hogy erősen kérdéses, életforma megtestesítője vajh' ott van-e még?

kiadós "sétával", majd 1 óra múlva kiderül: igen.

boldog egy pillanat!

az, hogy utánna jön még csak a felfelé menet, mi távolságban sem megvetendő, nem hogy erőkifejtésben, már nem is számít.

elvégre a levegő friss, mondhatni ropogós.

s a távolság is relatív, hisz még pirrkadat előtt ágyba lehet kerülni.

hullafáradtan, hogy aztán alig 2 órával később kezdetét vehesse; a hogyan legyünk emberi külsővel rendelkező állampolgárok? című szappanopera.

és melyik sejtből lehet még tartalékerőt mozgosítani, az adott nap túléléséhez?

itt még csak nem is sejlik, miféle izomterhelés a két órás erőletett menet, és azt vajon a szervezet, mint önálló döntéshozó, miként viseli majd?

hát.... nem túl toleránsan.

most pedig hátsókerékeltávolítási szabadkézműves gyakorlati óra vagyon.

nincs mese:hétvégére mindennek újból működnie kell!

amennyiben az életforma időelemét, és a bekövetkezett, azt akadályozó tényezőket metszépontosított grafikonba szorítva elemzünk: statisztikailag semmi ok a panaszra.

átlagolva.

1 komment


2009.12.03. 02:18 lábasjószág

más észrevette, megmutatta, én meg idehoztam

         kétszer sem annyira vicces, mint amennyire elsőre annak tűnik.

elgondolkodtat, hogy mi mindenre nem képes egy élőlény, ha tőle idegen helyzetbe kényszerítik.

Szólj hozzá!


2009.11.27. 03:14 lábasjószág

kőbe vésett angyal

gazdagok az éjszakák.

annyi mindent rejtenek.

finom árnyékok védik a körlüttünk lévő világot.

nincsenek démonok, mik sötétbe bújva orvul elénk vetődnek.

minden esendővé, szinte konturtalanná válik.

kissé átértelmezi a nappalok kérlelhetetlen valóságát.

van egy angyal, mit én annak látok, mely minden éjjel vigyáz rám.

néma, szelíd e jelenség.

olykor azt érzem, én is angyal vagyok.

szótlan, és szinte észrevétlen.

létezésem is kőbe vésve várja lelkem feloldozását, újbóli éltre keltét.

ám nincs varázslat. s ha van is, csak képzeletem, éjjeli álmaim szülötte.

olykor van vágyódásom társa lenni eme jelenségenek.

s kitartóan várni azt, mi amúgy sem következik be, hisz az élet ennél sokkal racionálisabb.

de nincs hová bújnom, s menedéket lelnem a gyötrelmes törvényszerűségek ellen.

kéne egy megváltó, felszabadító, elementális erő!

Szólj hozzá!


2009.11.27. 03:01 lábasjószág

az idő kegyeltje

minden éjszaka, mikor hazaérek, megnézem, kinek van még egy kis ideje hátra, vagy melyiknek van mersze még szirmot bontani.

ma éjjel egy újabb jövevényre leltem.

éjszakák tompa fényében a szépsége is sejtelemes, s illatát már megőrizte magának, de  halványan még látni az élni akarását.

talán, már holnap elviszi a köd.

néma ima ez a múlandóság ellen.

Szólj hozzá!


2009.11.25. 04:01 lábasjószág

halgasd, és nézd!

Szólj hozzá!


2009.11.25. 03:34 lábasjószág

nagy egy film ez is

Kárhozat /1988/


Szólj hozzá!


2009.11.25. 02:14 lábasjószág

ködbe rajzolt létezés

megfoghatatlan, de nem észrevétlen.

ilyen az élet.

csak azt nem vesszük észre benne, mi igazán lényeges.

Szólj hozzá!


2009.11.24. 03:14 lábasjószág

a herceg úgy döntött, még tavasz előtt lelövi a rókát.

nem szemből.

rezzenéstelen arccal, s hátulról, mert a megsebzettek szemébe nézni, sosem múlik el nyomtalan.

Szólj hozzá!


2009.11.23. 02:57 lábasjószág

a rózsák még most is a tavaszt, s a nyár melegét remélik.

dacolnak a köddel, az éjszakák sötétjével.

leveleiken a hideg pára ül meg. a szirmok festményszerűvé válnak az éjjeli sötétben. finomak, esendőek, múlékonyak.

minden bimbó csak egyszer él, s csak emléket hagynak maguk után.

a jövő nyár már a feledés homályába vonja majd őket, de most még léteznek.

1 komment


2009.11.21. 22:39 lábasjószág

egy álomlátomás margójára

"Összebújtunk, a légüres térben pörögtünk, forogtunk, mint a madarak"

1 komment


2009.11.18. 02:09 lábasjószág

úton-útfélen: fő a kényelem!

/mobilfotó: a Nyugati és az Oktogon közt haladó villamosablakon át elkapott nagyvárosi részlet/

1 komment


2009.11.16. 06:33 lábasjószág

kettő, vagy mégis egy?

Szólj hozzá!


2009.11.10. 20:35 lábasjószág

vegyes kilátások

(mobilkép -Akácfa u.)

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása