/mobilkép/
2009.11.08. 22:30 lábasjószág
Lassan ködbe vész minden
Hol vannak már a nappalok meleg fényei?
Hová lettek az édes-bús éjjelek buja érzései?
Jó lenne még a szív heves dobbanásait felidézni,
S a remegő érintéseket, újra meg újra átélni.
Senkinek sem szóltál, csak némán elmentél.
Mint őszi ködben fákról a levelek, úgy eltűntél.
Én azóta várom, hogy majd magaddal vigyél.
Hogy eljöjj hozzám, s a régi hévvel ölelj még.
Egyszer, csak egyetlen egyszer érezz újra szívvel!
Nem számít már meddig, csak legyél itt velem!
S ne hagyd, hogy kontúrjaink a ködbe vesszenek!
Hisz az idő nem kímél, nem érez, csak eltemet.
Szólj hozzá!
2009.11.08. 21:49 lábasjószág
Angyalok közt
Azt mondtad: angyal.
Igen. Olykor úgy éreztem, az vagyok,
Hisz általad mindig szárnyaltam.
Lágyan, finoman emeltél a magasba,
S én némán hulltam a karodba.
Táncoltam a fellegekkel.
A Napot öleltem, hisz az oly meleg.
A Holdat csak bámulni mertem,
Melynek fénye reggelig reánk ragyogott.
Igen, láttad, ilyenkor boldog vagyok.
A külvilág zaja tőlünk messze járt.
Létezésed hangjai puhán öleltek át.
Ó, bár csak mindig ott, fenn járhatnék!
És mindazt a csodát érezhetném még,
S angyalok közt, újra élhetnék!
Szólj hozzá!
2009.11.05. 22:30 lábasjószág
Ki nem mondott szavak
Ó, ha tudnád, mennyire vártam, vágytam, hogy szólj. Beszélj hozzám, mesélj nekem.
De mindegy is már, hisz számomra, nekem, néma lettél. Eltiltottad magad tőlem.
Kértelek, legalább felelj nekem, s végy emberszámba. De nem szólsz, nem válaszolsz.
Netán érzelmeid nyomása alatt. Vagy pusztán emberi gyávaságodból hallgatsz most.
Ha dobhártyám szakadna ezer darabra, épp így éreznék; nem hallanám már hangodat.
S nem írsz, mert nem akarsz, mert nem tudsz. S ha írnál is, vakon nem látnám soraidat.
Ha elveszteném is már ezen érzékeim, csak legalább érinteni tudnálak. Még egyszer.
Ha érezhetném tested melegét, karjaid erejét. Még nem utoljára, hanem talán, örökre.
Sóvár vágyaim törnek ezer darabra immár hónapok óta, de ez mit sem számít neked.
Menekülsz. Önmagad, s a világ elől. Szökve hagyva azt, ami szebbé tehetné életed.
Álságos kötelesség gúzsába szorítod önmagad, csak hogy pusztulásod végzetes lehessen.
Gyorsan, s kíméletlenül elemésszen. Nem vagy önző, csak tapintatlan, és érzéketlen.
Ígérted, nem bántasz meg soha, s nem akarod látni, hogy szomorú vagyok.
Így magamra hagytál. Ezer kétség közt őrlődve minden nap. S reám sem nézel
most
Várod, hogy egykor mondott szavaid, bennem majd a feledésem homályába vesszenek.
S reád láthatatlan súlyokat, azok ne rakjanak. Sorvasszanak hát, most már csak engemet.
Te az időtől vársz minden megoldást, de nem az idő dönt, hanem mi, magunk, emberek.
Hagyjuk hát elveszni örökre boldogságunk zálogait, hogy bánhassuk azt majd idővel?
Hisz mindez oly ritka, hogy már megtalálni is maga a csoda, de megtartani, még inkább.
Így lesznek közös álmaink majd fájdalmas emlékké, s velük vesznek azok a mámoros órák.
2 komment
2009.11.01. 22:12 lábasjószág
Elgyengültél, hisz te is embernek születtél.
De nézd csak a hegyet, mit a víz mos el,
S a szél hord apró poraiban, szerteszét,
Hogy valahol, messze, újra heggyé építse.
De te, kezedben érezheted szilárd erejét,
S pergetheted apró homokszemekként.
Látod, sziklának lenni sem örökkévalóság,
Hisz ősi ellensége, a természet formálja át.
Ám az embernek, még ennyi sem adatott.
Teste lehet erős, de lelke finom porcelán.
Mit, ha az élet olykor kedvére megtépáz.
Vele a test is elveszti egykor volt tartását.
Mond, kőszikla lennél, vagy ember talán?
Ember, ki gyenge, de érez, s szeret?
Vagy szikla, mely elérhetetlen, s rideg?
2 komment
2009.10.29. 11:32 lábasjószág
közeleg
Mond, emlékszel-e majd?
Mert már most is emlékezned kellene,
Ám kéretlen kezek, még idekötöztek.
De sok-sok év múlva, ha mégis megyek,
Az egykori csókok, majd felvillannak-e?
Eszedbe jut-e még szemem színe, ajkam íve?
Akkor, azon a napon, csak állj ki majd a szélbe,
A hegytetőre, s tárd ki két karod a nagy semmibe.
Olykor szabadok voltunk, ezt ne feledd! Idézd fel!
De éretted ontott könnyeim, s bánatom: felejtsd el!
Akkor már nem a te halottad leszek. Talán másé sem.
Szólj hozzá!
2009.10.29. 10:53 lábasjószág
Lassan minden elmúlik
az ősz hagyott itt néked,
s szélnek. mi tán nem tépáz meg.
s ajándékul itt felejt a télnek,
mi majd hópaplannal véd meg.
Szólj hozzá!
2009.10.28. 00:29 lábasjószág
Álomcsabda
Álmaimban, ott lent, a sötét mélyben,
Arcod vonásait hirtelen elvesztettem.
Fák közt, ágak kuszasága vezetett feléd,
De áttörni rajtuk, már képtelen voltam.
Így mosolyod, s tekinteted sem láthattam.
Most még hallom hangodat, mit szél vitt el,
Most még hallom lépteid, mit az avar nyelt el.
Még látnám arcodat, s ajkad lágy ívét.
Még hallanám hangodat…
Csak hadd vessek egy pillantást az ablakra,
Hogy távolodó kontúrod magamba fogadhassam.
Nem én sírok, csak az ablaküveg homályos.
Érettem, a felhők hullatják könnyüket most.
Ígérd meg, a következő éjjel, visszajössz majd!
Szólj hozzá!
2009.10.26. 20:21 lábasjószág
kockázat
" aki nem kockáztat semmit, az nem csinál semmit.
nincsen semmije, az élete is semmi, és semmi sem lesz belőle.
lehet, hogy elkerülheti a bánatot, és a szenvedést,
de ugyanakkor megfosztja magát az esélytől, hogy tanuljon, gyarapodjon,
érezzen, változzon, növekedjen,
szeressen, és éljen.
megfosztja önmagát a saját szabadságától.
mert csak az lehet igazán szabad, aki mer kockáztatni.
AZ A BAJ, HOGY HA AZ EMBER NEM KOCKÁZTAT SEMMIT, MÉG TÖBBET KOCKÁZTAT"
Erica Jong /New York-i értelmiségi zsidó családban nőtt fel. Irodalomtörténetet tanult a Columbia Egyetemen/
Szólj hozzá!
2009.10.23. 19:08 lábasjószág
mielőtt az óra átáll
bár, a fentiekhez semmi köze az alábbi posztnak, vagy ha mégis, az most még csak érintőleges.
fáradtságot csak más, az eredetitől igen eltérő formában lehet igazán kipihenni.
persze, adott az alvás is, mint opció, de ha netán túlaludnánk magunkat, ami eleve kizárt, akkor olyanok leszünk, mint akit a sarkon fejbevágtak egy pizzáslapáttal: fejünket fájlalva lézengünk, és még magunkról sem tudunk igazán. persze, ott a tükör, de abba ilyenkor jobb bele se nézni.
nos, az alternatív pihenés egy kellemes formája, a túrázás, lehetőleg meredek sziklára, mire ha a művelet elkezdése előtt felnézünk, van időnk eldönteni, akarjuk-e?
ha igen, akkor azt, hogyha lecsúsznánk valahonnét, felejtsük is el, hogy megment bárki is, lévén a GPS koordinátáink ismeretlenek.
a megfelelő túracipő azért már fél biztonság.
sziklacsúcs szélére kiállni, s onnét szerteszét nézni: csak saját felelősségre!
no, akkor útra fel!
előtte ablakon kitekintünk: megállapítjuk, hogy "hű de hűvös van".
ezért jól beöltözünk. ostobán.
ehhez az alábbiak szükségeltetnek:alsónemű: evidens. továbbá: harisnya, biztos ami biztos alapon konditermes naci, puha meleg zokni, és farmer. alulról: kész.
felülre: trikó, hosszúújjú pamutfelső, magasnyakú pulcsi, majd kabát, sál, kesztyű, és csak megelőzésként sapka. jó lesz védelmül az egyik obinak, ha még sem kellene.
no, most már mehetünk.
ja, és vizet véletlenül se vigyünk, hisz "télen" attól további testhőmérsékletcsökkenés állhat be.
a hegy messze, de semmi busz, vagy más egyéb! gyalogolni jó!
már csak azért is, mert rögvest megtapasztalhatjuk, baj van!
a kinti hőmérséklet és testünk nem lázas hőjéhez viszonyítottan biz'a túlöltöztünk. gond semmi: sál, kabát le. a hátizsák megfelelően van kiképezve az ilyen plusz dolgok tárolására.
a hegymászáshoz egyet tudni kell: csak felfelé.
persze a túra adná magát, ha ismernénk a terepet. de ha a terepviszonyok mások, akkor bizony fenn áll a kérdés: merre, melyik úton lehet odáig feljutni a házak közt.
a biztos útirány, ha nehezül a légzésünk, izomzatunk eddig nem mozgatott részeiből impulzus érkezik, és egyre kevesebb kétlábút látunk.
félúton, legyünk bátrak bevallani, barmok voltunk, kurva melegünk van.
jó, de hol szabaduljunk meg cuccaink azon részéről, ami a nadrág alatt van?
nyílt terepen nem a legszemérmesebb. de ha találunk egy kálváriadombon lévő stációt, hozzá közel egy tüskés, bokros részt, akkor jobb, ha e kettő között próbálunk alig belátható helyre besáncolni.
nem illendő ugyan, de más választás nincs! a műveletet pedig igyekezzünk gyorsan végrehajtani, vagy inkább menjünk haza, mert tovább abban a sok hacukában felér egy teljes menetfelszereléses futáshoz. / aki volt katona, tudja miről beszélek/
és vizet! azt vigyünk, mert néha jólesik majd, csak egy aprócska korty is!
hogy azért lássunk is valamit, érdemes végre továbbhaladni.
csupán a látvány kedvéért:
4 komment
2009.10.17. 13:36 lábasjószág
Szajhák siralma
Mind sírva, s még szűzen jöttek a világra.
Lelküket csak születésük fájdalma kínozta.
Talán még fel sem nőttek, mikor erényük elvérzett.
Veszejtették erőszakban, vagy szerelmük hevében.
Sírtak akkor bánatukban, vagy boldogságban?
Vagy csak némán, behunyt szemmel megadóan,
Mit nőként a sors reájuk szabott, tűrték kínjukat?
Emlékeik közt mi él ma már, ha van még netán?
Hogy testük izzó parázs, azóta hányszor hitték?
Miben hamvadni vágyik egy, az az egy férfi épp.
S lelküket is szőnyegként leterítve, őt remélték.
Sosem múló eggyé válásban, hittek gyerekként.
Méhükben, ha otthont vert is a kéretlen élet,
Titokban dédelgették, s kivégezték idővel.
Sorsukat örökül hagyni? Erre a kietlen világra?
Inkább adták angyali létre, örök oltalomba.
És az évek csalódásokból véstek arcukra ráncokat.
A szerelemről már nem hitték, hogy örökre kitart.
Pedig csak eggyé, azé az egyetlen eggyé akartak lenni.
Így aztán lettek mindenkié, kutatva bennük azt a régit.
Kihűltek az öleléseik, s a csókjaik is fagyosabbak lettek.
Csupán az óra, mi most számít. Csak peregjenek a percek!
Ha tudnának, hánynának maguktól, vagy átkozódnának.
Gyűlölik az életet, a régi szerelmet, a nyomorúságukat.
Olykor már mozdulni sem vágynak. Csak heverni.
Jöjjenek, azt vigyék, ha kell nekik tőlük még valami.
De a pénzt, azt a nyomorult pénzt, hagyják az asztalon!
Anélkül sem élet, sem boldogság, sehol nincs otthon.
A lelkük rég sírhantban hever, hát visznek rá virágot.
Olcsót, műanyagot! Mert az sohasem hervad el ott.
Testükkel is sírba vágynak, de még életre ítéltettek.
Önjelölt felsőbb hatalmak, nem ismertek kegyelmet?
Szólj hozzá!
2009.10.11. 11:48 lábasjószág
a lecsúszás amatőr analógiája.
jó, de melyiké is?
az egzisztenciális, a mentális, a fizikai?
fizikairól nem beszélhetünk, hisz az előbbi kettő ellenére rendre kételkedve néznek rá, mikor kiderül valódi életkora. nem érdekli, hogy ostoba hízelgés, vagy a valóság konstatálása az ok.
izmai is feszesebbek, mint a megelőző évek során bármikor is.
miért is ne lenne, ha valaki folyvást menekül, abban megedződik.
az egzisztenciális lejtő kíméletlenül tetten érhető, már nem havi 300-350 e Ft-ot számolgat.
jobbára már csak a napokat.
nem számít, hogyan jutott ide: hogy nem adta el magát a húspiacon bagóért, vagy csupán az életét akarta még e veszteség árán is megvásárolni?
kérem, az eredményt illetően, nem teljesen mindegy?
persze, a következmények. ó, hogyne, azok vannak bőven.
nincsenek már drága színházjegyek, az extrém szórakozások is hol vannak már?
a bőven osztogatott pénzek forrása is elapadt.
a jólét mostanában csak a napi doboz cigiben mérhető. a hosszúban, mert az olyan elegáns, és persze tovább lehet rongálni a tüdőt is.
minden áthidalható mindennel. ez is. s még mulatni is lehet közben, mert valahonnét előkerül egy zacskó dohány, meg némi papír is hozzá.
de a dohány tapló szárazzá vált az idők során. nos, ilyenkor jön jól az ismert trükk: almahéjat keverni a száraz szálak közé.
igen, de az sem mindegy meddig. hát, itt sikeresen túl lett nedvesítve. nem ég, nem füstöl, vagy csak alig.
ötletes a magyar, s ha már az, akkor mindenre azonnali kész megoldást akar.
jöjjön hát a hajszárító! csak épp a turbolenciával nem számolt a nyomorult: a finom dohányszálak úgy repültek szanaszét, hogy csipesszel sem volt összeszedni érdemes.
veszteség ez kérem, nem is akármekkora!
de, mert óvatos volt, megmaradt a fele a nedves kupacnak.
azt már befőttes üvegen belül nyomorgatta a forró levegővel, miközben jókat röhögött.
magán. meg az ötletességén, hogy nem fogtak ki rajta a dolgok.
arcán is megjelent egy jóleső, széles mosoly, mikor először sikerült kézzel megsodornia egy majdnem tökéletes szálat.
és így cserélődnek le lassan a luxus dolgok. egy tábla jóféle csoki vs egy doboz cigi?
a döntés egyértelmű. mellé, a napi tb támogatott gyógyszeradagok tömkelege, és már meg is van a dézsávü életérzés!
hogy szánalmas?
igen, az, de ha színpadon van, a nézői nem látják, akik pedig ismerik a kulisszatitkokat, kegyesen hallgatnak.
és, hogy lesz-e jobb?
ó, hát persze!
csak fog-e már akkora számítani bármi is?
mert közben mentálisan lejjebb van, mint azt bárki is, csak sejtené!
mint régen az asszonyok a fűzőjüket, éppoly szorosra húzza magán az álarcot.
mosolyog, ha kell, hiszen megérdemlik a népek!
és a szívén ejtett, már gennyedző sebet is fedi a bőre.
azt meg ugyan ki látja ugyan, hogy rendre kihullanak, s törnek ezer darabra a tárgyak, ha csak eszébe jut az a Valaki!
legfeljebb gyakrabban pórszívózik.
néha eszébe jut, ha több bankót számlálnának ujjai, a szívének sebe is kisebb lenne?
mert olykor felvillan benne, talán ez is oka a seb terjedésének.
mert már nem olyan csábító, már nem olyan vonzó az anyagi önállóságának hiánya.
mert kérem, ha nincs kalács az asztalon, már nincs szerelem se?
hogy kilóra minden eladó? igen, úgy tűnik.
ja, ha látjátok valahol, dobjatok neki egy hosszú kék multit, csak úgy, szánalomból.
Szólj hozzá!
2009.10.10. 20:40 lábasjószág
Verseny utcai kincsesbánya
illetve, már csak volt.
állítólag, csak átmenetileg lesz zárva, de hát tudja azt mindeki, hogy mit jelent a magyar életvalóság kontextusában az, hogy átmeneti.
a Verseny utcai zsibinek, vagy ahogy mások ismerik, a Novák piacnak, már régóta kultusza van /volt/.
hiába lepukkant, és tele van néha ijesztőnek látszó arcokkal, de a hangulata az vitathatatlan.
nekem is nagyon sok tárgyam származik onnét, amit máshol biztosan nem találtam volna meg.
és hétvégi programnak külön jó szórakozás volt / ha esett, ha fújt, vagy épp döglesztő hőség tikkasztotta a népeket, mi akkor is mentünk/, és araszoltunk az emberáradatban.
á, nem úgy ment ez a tülekedés, mint a metrók fel- és lejáróinál. pl.
nyugisan, kivárva, míg az előttünk lévő besáncolta magát egy asztal elé, és ha tudtuk, kerültük, ha meg nem, akkor vártunk, míg ő is előrébbaraszol.
ott nem volt jellemző az idegbajos "haladjunk már! miért nem otthon alszik!" mentalitás.
"Minek is nevezzelek? Mindenki Verseny utcai piacként emlegeti, pedig a bejárata a Dózsa György útról nyílik, a táblán Novák piac szerepel, de ez ugyanúgy nem mond semmit, mint másik hivatalos neve, a Stadion Bazár. Őspestiek egyszerűen és rendszeresen Kismocskosként emlegetik, és ezzel pontosan le is írják ennek a piacnak a lényegét, amelyet jellemzően nem az úri közönség látogat. Itt tényleg mindent fel lehet lelni a híres porcelántól a csipketerítőn és leszakadt kutyafülén át az édességig és számítógépig. A legfárasztóbb, hogy mindent alaposan meg kell nézni, mert szép és ízléses régi tárgyak, valódi kincsek a legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Olykor egy szutykos cipő és egy használt műanyag borotva között. Kicsit úgy érzi magát az ember lánya, mintha egy lomtalanítás hatalmas szemétkupacát járná itt körbe.
Szűk sorok ide, nagy tömeg oda, lépjünk túl a sok bóvlin is – a Verseny utcai piacon lehet a legszebb kincseket a legolcsóbban megszerezni, viszont alkudni kötelező, és szinte már szemtelenül. Rutintalan alkudozóknak a legjobb tanulópálya, ugyanis a legtöbb eladó ugyancsak szemtelenül mond árat a kiválasztott holmira, és profi módon űzi az alkudozás művészetét. Észreveszik a szem csillogását, hogy beleszerettünk abba a tárgyba, amelyet megfogtunk, és rezzenéstelen arccal bemondják a kétezret. Végül a vevő örömmel távozik, hogy csak 500 forintot fizetett, de sejti, az árus így sem járt rosszul.
A piacon jól érvényesülnek a kereslet-kínálat vastörvényei: minden annyit ér, amennyit fizetnek érte, de sohasem azt az összeget kell először bemondani, amit megadnánk érte. Jellemző, hogy hét közben, amikor álmosabb a piac, az árak is alacsonyabbak, szombaton viszont megemelkednek, igaz, a kínálat is színesebb." idézet a nclafe egyik cikkéből
ma, mindez így néz ki:
Szólj hozzá!
2009.10.10. 19:46 lábasjószág
így élünk mi, emberek a XXI. sz.-ban, ahogyan talán még az ősemberek sem
helyszín: lehetne bárhol, de ez a Magyar Sportok Háza közvetlen közelében volt, van, és lesz!
Szólj hozzá!
2009.10.10. 19:25 lábasjószág
ez is egy 5-t ér!
ha nem is akkorát, és csillagost, mint a teknősbékás, de a sok, mondhatnám minden túlzás nélkül is, hogy a tengernyi kutyabélsárkupac után, felüdítő látvány volt a VII. ker. Nefelejcs u.-ban.
Szólj hozzá!
2009.09.27. 04:04 lábasjószág
hamis árnyékok mindenütt.
megcsalnak, mert csak a képzeletem játszik velem.
azt látom, aminek most még nincs is valós árnyéka.
de én két, igazi árnyékra vágyom!
a nappali fényekben, és holdvilágnál ugyan úgy.
és nem az álmok szép, ám csalóka mivoltára.
telhetetlen vagyok.
Szólj hozzá!
2009.09.19. 01:09 lábasjószág
látod, a hajnal mily finom kalárissal ékíti a törékeny pókhálót?
a napfény, pedig illanó látomássá teszi azt.
hát ilyen a természet, s az ember: az egyik épít, a másik rombol.
de azért jól megférnek egymással.
örök mandala ez.
(Petneházy u. talajszinttől 10 cm-re, Sony ericson K750)
Szólj hozzá!
2009.09.17. 04:46 lábasjószág
a várakozás, az ígéret és a holnap; mi állandó.
a többi : csak időleges, és múlandó.
Szólj hozzá!
2009.09.15. 09:04 lábasjószág
a fények egyazon eredőből érkeztetve is annyira, de annyira mások. csodás árnyékokat rajzolnak, szinte keringőre kélnek a lélekkel.
és a madarak éneke is szabadabban száll. némelyiket felismerni vélem, de bizonyosságot róluk nem lelek, hisz a most még sűrű lombok közt menedéket lelnek.
a hajnali köd is be-be köszönt már. kicsit borzongósak a reggelek, de napnyugtával az ablakot becsukni, vétek.
hogy hallanám akkor az éjszakai viharok üzenetét: az esőcseppek párkányra boruló siralmát?
s, ha elsírták bánatuk, csak az óra monoton ketyegése hallik már csak át, két szobányi távolságból is.
néha eszembe jut, le kéne fektetni őt is, hisz biztosan elfáradt az örökös időmérésben.
gyerekkoromban az őrületbe tudott kergetni az óra ketyegése. képes voltam a szekrény mélyére, két párna alá rejteni, de még akkor is hallottam. mondták: nem vagyok normális.
/ mit sejtehettek már akkor is rólam, csak ők tudják, de való; nem vagyok az. /
most már kicsit lojálisabb vagyok, szabadon hagyom, hadd érjék néha utol egymást a mutatók.
az éjszakák ritmikus ritmustalansággal törnek darabokra.
hol némi látomászavartól, hol csak úgy, látszólag ok nélkül törik ketté a sötétség.
megzabolázni e féktelen széteséseket magam erejéből képes nem vagyok, így hát gondolatok százaival "ajándékozom" meg önmagam.
furcsa egy ajándék lenne másoknak, hisz magam sem örülök nekik.
csomagolnám gyönyörűséges mezei tücsök zenébe, amihez fel nem érhet a városi nylonhibrid zenészek torz muszikája!
de ha elhallgatnak, csak a sötétségbe borult éj némasága marad.
minden él, lüktet körülöttem.
csak magam pusztulok belülről, talán a lelkem fagyos telére készülök.
de most még gyűjtöm az ősz páratlan termékénységének szépséges színeit.
élvezem a lejtőn való száguldás, olykor félelmes szabadságát.
s győzöm le önmagam testi korlátait, ha a felfelé kell küzdenem a sík terephez szokott szervezetemmel.
