Anyámlánya

na, ja!

így is lehet mondani.

naponta átrohan a gondolat az agyamon, hogy minek nekem a blog, ha nem művelem a talaját? lassan belepi a dudva.

annak idején is pont ez vezetett oda, hogy lakatot tettem a történetekre.

mert ez is olyan, mint a kirakat, ha mindíg ugyanaz van az üveg mögött, lassan kiszívja a nap a cuccot, meg hát az se nagyon lesz, aki benézzen, mert unalmas a kép.

ha van téma, és csapódik hozzá egy gondolat, jobb esetben több is, akkor meg idő nincs.

vagy már a gondolat is túlzás?

de, ha tényleg nincs időm?

volt pár nekirugaszkodott posztom, ami csírájában elszáradt, aztán meg a tápoldat száradt ki, amivel életre kelthettem volna.

így jött a delete manőver.

majd igyekszem összekaparni magam / keresek egy szívlapátot, mert a kanál már kevés lesz/

valamint, ha eljutok a szerdai filmklubba - Műcsarnok, 18 óra  Bryan Forbes: A stepfordi feleségek - A 70-es évek társadalombíráló sci-fi hullámának egyik éldarabja a főként misztikus rémtörténeteiről híres Ira Levin (Brazíliai fiúk, Rosemary gyermeke) legjobb regényéből készült, főszerepben egy fiatal fotográfusnővel, aki családjával kiköltözik a félelmetes metropoliszból egy ideális vidéki kisvárosba, ami hamarosan minden urbánus rémálomnál nyomasztóbb világgá szűkül körülötte. A brit kisrealista Forbes (Tombol a Hold, Patkánykirály) Új-Hollywood talán legkeserűbb sci-fijében az ismerős, hétköznapi valóságból teremt szép új világot, ahol a patyolat tiszta, légkondicionált családi otthonokban ballard-i disztópia épül tégláról téglára.
és a legnagyobb érdeklődésem ellenére sem alszom el a filmen, hogy aztán a saját horkolásomra ébredjek / mert ez az abszolúte nem decens moment is megesett/, megírom, hogy mit láttam.

meg tán még jegyet is kapok a hőn áhított /2007.X.28. Bp.Dohány u 2. kezdés este 8./ orgonakoncertre, mert az is szerepel a lajstromban, arról is kaparok pár sort.

addíg meg?

majd meglátjuk.

amire várok már egy ideje

Kim Ki-duk 14. filmje  A Lélegzet a metaforák eszközével él. Már nem tudjuk, hogy a két főszereplő, a börtönben lévő, állandóan öngyilkosságot elkövető, kivégzés előtt álló rab és az őt meglátogató asszony valóságos-e vagy csak a képzelet szüleménye. Fokozza ezt az érzetünket az asszony rezzenéstelen arca és a börtönlátogatások során előadott elképesztő esztrádműsora. Az asszony minden látogatás alkalmával egy újabb évszakot jelképező plakáttal tapétázza ki a cellát, és az adott évszaknak megfelelő éneket ad elő (rosszul), miközben az őket felügyelő börtöntiszt az ablak mögül kukkol. A találkozások egyre szenvedélyesebbekké válnak, míg végül – az utolsó találkozáskor – ölelkezésük valódi szeretkezésbe csap át. A film végén a rab sikeres öngyilkosságot követ el, az asszony pedig felszabadultan, boldogan tér meg családjához, férjéhez és gyermekéhez. A film a kapcsolat iránti vágyról szól – a lélek és a képzelet világában. A két főszereplő kizárja a külvilágot, az összeköttetés csak kettőjük, azaz a beavatottak között működik.

/Filmkultúra/

pőre ölét készülő művének még kivehetetlen részletei takarják. mezítelen lábfejét a tenger hullámai fürdetik.

képtelennek tűnő, ám mégis természetes részlet.

éppúgy, mint a maga építette Regentag hajókötelébe kapaszkodó aktja. /február 19-én, a Queen Elizabeth II. fedélzetén halt meg a Csendes-óceánon /

a víz a lételeme, a megnyugtaó közege, az otthona.

víz a könny is, az öröm könnye; víz az égből aláhulló, ablaküvegen lassan tovagördülő cseppek árja is.

mindenütt víz: a folyók medrében, a tengerek öblében.

nem pusztán eszköz, múzsa is egyben.

eszköz a porrá zúzott termeszvárból nyert rög különös, soha kinemkeverhető barna tónusának létrehozásához.

s éber álmainak egyre színesedő múzsájává lett ez a színtelen elegy, mely álom elfeledetté válik, mikor az utolsó ecsetvonás is megáll a levegőben. 

de minden spirálisan folytatódik, mikor egy újabb álom ébred képzeletében.

ő az a férfi, ki a vonalakat, szögleteket természetellenesnek tartja, s kit környezete különcnek kiállt.

de ő minduntalan visszatért szeretve gyűlölt városába, Bécsbe, hol több "jogot" is adott a városlakóknak. többek közt az ablakhoz való jogot.

s kivételes tehetségének most mi is csodálói lehetünk, még ha csak morzsákat kapva is belőle.

káprázatos színorgiában, afféle színterápiában lehet részünk, ha a Szépművészeti Múzeumban, október 11-én megnyílt kiállítás termébe lépünk.

életművének közel 700 festményéből, kárpitjaiból, "firkáiból" válogatott darabok már a formai kereteket nézve is rendhagyóak, különlegesek.

szokatlan, ámde kellemes félhomály; hatalmas, időtlenné merevedett hullámokon ringatodzó,  "szabálytalan" vonalakból kibontakozó éberálomképek fogadják a látogatókat.

Friedensreich Hundertwasser / 1928-2000 /, a művészként is társadalomért felelős ember, ki egyszerre volt festő, grafikus, építész, aki egyre csak szürkülő, uniformizálodó világunkra olyan örökséget hagyott, ami valóban páratlan.

pénteken a  Duna Tv-n 22 óra 15-kor az egyik kedvenc rendezőm, Wong Kar-wai filmjét vetítik, a 2046-ot. 

ez a film is méltó darabja annak a kortárs "Keleti szél" címmel futó vetítéssorozatnak, amely már szeptember 07-e óta tart a Duna Tv-n.

Mond, számít-e, s mennyit, hogy minek látszom?

Hogy ki vagyok?

Hogy valóban az vagyok-e, akinek látszom?

Nadrágom szárában biztosítótű. Derekamat ciánkális feliratú militaris beütésü öv szorítja.

Lelkemet meg a hiányod.

Bicepszem kemény. Kézfejem eres.

Most akkor mégis, ki vagyok? Női testben férfilélek, mert ha megütsz, nem zokogok?

Nappal férfi vagyok. Éjjel, álmaimban, oltalomra vágyó, gyenge nő, ki sírva ébred.

Te férfinak születtél, de nő vagy. Lelked finom, érzékeny. Bőröd selymes, s ajkad lágy íve töri ketté arcod.

Mond, te vagy bennem a férfi, vagy én, benned a nő?

Vagy csupán emberek vagyunk? Egymás testi reinkarnációi? 

Hát kevés dolgot tudok elképzelni, ami az abszolút igénytelenséggel lehet egyenlő, mint az egyik muszálycsatorna - mert az is kell a népnek!- egyik késő éjjeli adása.

A műsor abszurditása kötött a székhez: néztem, néztem, és nem hittem a szememnek!

Kihalt gyárépületben, hányeveti díszletek közt csetlő-botló nőket mustráló celebek.

Van ám tétje is a dolognak. Nem is csekély: egy négyütemű, meg persze az önmegmérettetés.  

Már egy ideje jól érzékelhetően bekeményített a BKV.

Szelíd-szolíd módszereket használva: több ellenőr, átléptető kapuk.

Aztán pár napja-hete megjelentek az "akciósok" is.

Kétségbeesve üvölt be az elmúló nyár az ablakomon át.

Rángatja, tépi az ajtót. Álmomból riaszt a vágya.

Még beszökne kicsinykét. Melegedni vágyik.

De keserves könnyeit, mély sóhaját csak küszöbömre hullajthatja.

Már nem kell. Így, fagyos didergősen nem vágyom rá.

Pedig szép volt. Kedves. Melege simogató.

Egy pillanat alatt vált illúzióvá.

Mint a legnagyobb szerelem; hirtelen ért véget.

Talán még összefutunk valahol. Egy őszi koraalkonyon.

S csendesen merengve emlékezünk a közös napok izzó hevére.

Ég veled hát, csodaszép nyár!

A kultúra, mint olyan; vagy ingyé van, vagy jó sok ( kinek-kinek, persze) pénzé.

Lett légyen az nyomtatva, vagy vetítve, netán előadva.

Emez, mire csak sanda szemsarok árnyékfolt formájában bukkantam, ingyé is van, meg nyomtatva is.

Magába vegyít egy kis könyvajánlást; Pl. Parti Nagy Lajos "A fagyott kutyalába" című művét, egy csipetnyi színházi betekintést az " Angyalok és démonok" világába. Persze a zene sem maradhatott ki " A Pál utcai fiúk" révén. Akárcsak a filmek kockái, lásd  a "L'ecso"-t.

De helyet nyert itt még a riport műfaj is: kezdve Gesztivel egy kis "Kultúrvágta", Jancsóval pedig " ...ott kurvára nincs semmi"-vel folytatva.

Aztán van még benne némi ajánló is. Lásd az Írók Boltja szeptemberi bemutatóit.

És, mint minden új dolognak, ennek is kell a hírverés, meg a terjesztés.

Végre nem egy újabb párforintos gagyi szennylappal törnek borsot az orrunk alá!

Bcyke blogmaistro korábban már dobott egy kis vizuálpromót az 56-osok terének egyik, ma záródó színfoltjáról.

Jómagam is erősen kép-párti ( nem más!!!) vagyok, de ezúttal azok nem fogtak meg annyira, mint a korábbi években.

Piros egyik posztjára volt óhajtásom reagálni, ám az "error" felirat elvette a hangulatomat az ismétléstől.

Cinkoskacsintóshoz:

amikor az ember halála és születése összeér, akkor a teremtés történik meg.

egyfelől nézve az élet és halál: kizárják egymást.

máshonnét nézve azonban egyenrangúak.

mindkettő a létezés megnyilvánulása, amiből életünkben éppúgy nem vagyunk kizárva, mint holtunkban.

élet és halál: mindkettő katartikus élmény, ám jobbára egyikre sem emlékszünk. örök titok mindkettő.

a halál tagadhatatlan létezése, és elkerülhetetlensége segít megbecsülni, szeretni az életet.

Földi csiga  /csak tavasszal készíthető!/

A csiga csak februártól márcziusig jó, azontul nyálkás, mert igen kifejlett; szóval nem élvezhető.

Vegyünk egy csomó csigát, ugy 40 darabot, mossuk jól meg a földtől és holmi, a csigára tapadt anyagtól; akkor tegyük főni forró vizbe és erősen főzzük félóráig, majd vegyük ki a fazékból és rakjuk tálba, egészen hideg vizbe. Egy villával szedjük ki a csigahéjából a benne lévő megfőtt csigákat; deszkára rakva, vagdaljuk jól össze és tegyünk bele éppen annyi puha zsemlyéből reszelz morzsát, mint amennyi a megvagdalt csiga husa; sót és tört borsot is tegyünk bele egy keveset. Egy lábasba tegyünk egy jó kanál zsirt forrni és abba egy diónyi nagyságu vereshagymát apróra vagdalva, a zsemlyemorzsás csigát tegyük a hagymás zsirba, keverjük tiz perczig erős tüzön, de ne hagyjuk megpirulni, csak ha jó forró lesz, öntsünk bele 2 deczi igen jó tejfelt. A csiga házába rakjuk késsel bele e vegyüléket és tegyük lapos tálban szép sorba a tele töltögetett csigákat; akkor hintsük meg jól zsemlyemorzsával és öntsük le félliter tejfellel; tegyük sütőbe gyors tűzhöz és tálastól adjuk asztalra.

/ gróf.Teleky Sándor ösztönzésére íródott, s 1892-ben adattatott ki ama "Valódi Magyar Szakács Könyv"  - melyből ezen recept is ered - Zilahy Ágnes nagyváradi nemzetes asszony igen nagyszerű főzéstudományának ékes bizonyítékául./

"mindegy, hogy homok, vagy kőszikla. a vízben mindkettő elsüllyed."

" ha nevetsz, veled nevet a világ. ha sírsz, egyedül sírsz"

e két mondat feledhetetlen maradt számomra ebből a nem mindennapi filmből. 

szembe álltam vele. csak néztem. figyeltem mint hagyja el fakó arcát egy fénynyaláb. nem szóltam hozzá. nem volt már mit mondanom neki.

ő sem szólt. épp úgy nézett rám, ahogyan én. olykor elkapta tekintetét. mintha nem akarta volna, hogy belé lássak.

nahát, ha valaminek kívülállóként is lehet örülni, akkor ennek:

nemrég Békásmegyeren jártam, kis túlzással, mert inkább célomat keresve; lődörögtem.

idő szép, korai.

Ez a kérdés ötlött fel bennem, mikor ezt a cikket olvastam.

E gondolati görbe mentén bevillantak gyerekkorom világfelfedezős kísérletei: a kettévágott giliszta árgus szemekkel való megfigyelése- vajon tényleg él-e mindkét vége?; a kipányvázott siheder egér koreográfiájának memorizálási törekvése; a májusi cserebogár kitinszárnyának szalmaszállal való átszúrása, s a körbe-körbe forgásának, tátott szájas döbbenetemléke; vagy a levelibéka befőttesüvegbe börtönzése rögtönzött létramelléklettel, mondván: most aztán kiderül tud-e jósolni?.

Kedvelem az állapotos kismamákat.

Békések, nyugodtak, várakozásteljesek. Magukban hordozzák az élet folytonosságának csalhatatlan ígéretét.

talán az emberek lelkében mindinkább megszűnni látszó nyugalmat siratják

mindenhol indulatok...

pedig kevés szebb dolog van, mint az éjszaka sötétjében csukott szemmel hallgatni az esőcseppek finom koppanását, s várni a hajnal ébredését

"- Tudom, hogy a bolondját járatják velem. De nem veszem fel. Tudod, annyira élvezik. Azt hiszik bolond vagyok. Nincs szívem elrontani a mulatságukat. És különben is, mit számít? "  - A mezítlábas postáslovag -

Wass Albert

( akit még a fia is donkihóténak, idiótának nézett )

A XXI. században is róla mesélnek.

rendezte: Lukas Moodysson

Jó, ez így nem teljesen pontos. Vannak lábatlanok is.

Róluk nem igazán vannak érdekes történeteim, hacsak az nem, hogy rendkívül rendesek: nem zajognak, szomszédbarátok, nem ugrálnak az ember nyakába. Bár elég régóta együtt élünk, hozzájuk méltatlanul, nincs még nevük. Azért, ha így jobban végiggondolom, még nem késő a keresztelőt megtartani. Jut eszembe, Piroska / bocs Piros, de ez illik rá! :-) / lesz egyikőjük. Ő egy gyönyörűséges vörös sziámi harcos hal. Rajta kívül még ketten várnak névadóra. Egy harcsaféle, meg egy szivárványos guppi. Ők közösen bérlik a nyugatra néző lakásukat.

Aztán nem oly sokára - hajlott korú hölgyek nyarának derekán - kelnek ki a gyönyörűséges kígyóim. Már alig várom!

Itt majd egy fotó lesz (apukájukról majd idetöltöm a képet, ha sikerül!)